Szárnyal

Nagyot lépett előre, Schumacher miatt lelkesednek

lm

Létrehozva: 2022.07.14.

Karrierje legjobb eredményét a múlt héten továbbjavította Mick Schumacher, aki a hatodik helyen végzett a Forma–1-es Osztrák Nagydíjon. A német pilóta megkezdte pálfordulását a sorozatban.

Megjött az önbizalma Mick Schumachernek, remekül vezet az elmúlt hetekben Fotó: AFP

Nem mindennapi formajavuláson megy keresztül a Forma–1-es Haas csapatában versenyző Mick Schumacher. A német idén nehezen bírta a nagy nyomást, kétszer is komoly balesetet okozott, és kilenc versenyhétvége után pont nélkül állt (csapattársa, Kevin Magnussen ezzel szemben 15-nél). A silverstone-i bravúros nyolcadik helyével megszerezte első pontjait, Spielbergben pedig hatodik lett, ezzel nyolc pontot gyűjtött saját magának és csapatának is. Mick Schumachert eddig azzal vádolták, hogy kizárólag hétszeres világbajnok édesapja, Michael Schumacher miatt kapott szerepet az F1-ben, ilyen „hátszél” nélkül nem alkalmazták volna. Erre most alaposan rácáfolt. Pályafutása során először Spielbergben a nap versenyzőjének is megválasztották, a rajongók nem győzték dicsérni a 23 éves pilótát. Csapattársa is elismerően beszélt a németről:

Mick nagyot lépett előre az utóbbi két futamon – kezdte a méltatást Magnussen. – Örülök az ő és a csapat sikerének. Most már a hetedikek vagyunk a csapatbajnokságban, és még előrébb akarunk végezni.

Schumacher magabiztosságának sokat adott hozzá a Hamilton elleni csata.

Ez fontos lecke volt, hogy felfogjam, senkitől nem kell félnem a pályán – nyilatkozta Schumacher.

Formajavulásával a Haas 34 pontot gyűjtött, az elmúlt három szezont összevetve sem szerzett annyi pontot, mint idén. A német a Magyar Nagydíjig kapott ultimátumot, miszerint nem hosszabbítják meg az év végén lejáró szerződését. Azonban a nagy teher lekerült róla, az elmúlt három versenyen rendkívül jól teljesített - Kanadában a hetedik helyen állt, de technikai hiba miatt kiesett.

A Haas a Hungaroringen fogja bevetni az első nagyobb fejlesztési csomagját, ez tovább javíthatja Schumacher esélyeit a pontszerzésre. 

Lassan érő világbajnok

A 23 éves pilóta ismét megmutatta, hogy a megszokottnál több idő kell neki a beilleszkedéshez, de megéri várni rá. Első F3-as szezonjában a 12. helyen végzett, a következő szezonban világbajnok lett. Az F2-es újonc évében szintén 12. lett, de egy évvel később ebben a sorozatban is a csúcsra ért. A Forma–1-be másfél év után érkezett meg igazán Mick Schumacher.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek