Könyörtelen szigor várja a Fradi-szurkolókat Pozsonyban

Slovan
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 27. 11:30
Sorsdöntő mérkőzést játszik szerda este a Ferencváros, egygólos hátrányból kéne kiharcolnia a továbbjutást a Slovan Bratislava ellen. A szlovák rendőrök elképesztő szigorral őrzik majd a kilátogató Fradi szurkolókat.
bors

Tán egy rettegett angol huligánsereget sem várnák olyan szigorú biztonsági intézkedések Pozsonyban, ahogy az FTC szurkolóira készülnek a szlovák rendőrök. Nem „csak” az 1992-es botrány miatt, amikor a csuklyás hazai biztonságiak indokolatlanul brutálisan léptek föl, berontottak a vendégszektorba, és válogatás nélkül, botokkal ütötték-verték a magyarokat.

Pokoli visszavágóra készül a Fradi és a Slovan is Fotó: Havran Zoltán

A régi sérelmek miatt a BL-selejtező múlt heti, budapesti odavágóján is voltak kisebb rendbontások, egymás verbális gyalázásán túl is. Fradi-drukkerek előző éjszaka a főváros utcáin hajkurászták – hiába – az ellenfél fanatikusait, a meccs előtt egy férfi kővel megdobta a Slovan csapatbuszának ablakát (azóta már pénzbírságra és 150 óra közérdekű munkára ítélték), a vendégtáborból pedig rakétát lőttek az egyik VIP-páholyba.

Pozsonyban óriási erőket mozgósít a városi és állami rendőrség is, hogy megelőzzék az ellenségeskedés elfajulását. Holnap hajnalig a téglamezei Nemzeti Stadionban, sőt az egész városrészben tilos lesz alkoholt árulni és közterületen fogyasztani. Piás drukkereket érvényes belépőjegy és voucher birtokában sem engednek be a lelátóra. A vonattal és autókkal érkező 1200 fradistát a pályaudvartól különbuszokkal viszik a helyszínre, majd onnan vissza. A rendőrök útlezárásokkal és a közterületeket pásztázó kamerák tömegével készülnek a fogadásukra. A közelben lakókat még attól is óva intik, hogy ott parkoljanak az autóikkal.

A továbbjutó már biztosan főtáblás lesz valamelyik kupasorozatban. A BL-csoportkörhöz még két riválist kell legyűrnie (elsőként az azeri Qarabagot vagy a svájci FC Zürichet), de ha egyik körben sem jár sikerrel, akkor is bejut a Konferencia-ligába. A pozsonyi kieső az Európa-liga harmadik selejtezőkörében, az izraeli Makkabi Haifa vagy a görög Olimpiakosz ellen folytatja.

A Slovan-Ferencváros mérkőzést szerdán 20.30-kor játsszák (TV: M4 Sport)

28 éve nem sikerült hasonló bravúr

1994 őszén az orosz CSZKA Moszkva ellen, a Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK) első fordulójában sikerült legutóbb a Ferencváros labdarúgócsapatának vesztes odavágó (1-2) után továbbjutni. Akkor hazai pályán sikerült 2-1-es győzelemmel, tizenegyespárbaj után jött össze.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.