- BORS
- /Sport
- /Kovács Péter: kiállok Tolnai mellett!
Kovács Péter: kiállok Tolnai mellett!
PUBLIKÁLÁS: 2011. augusztus 04. 13:15
Interjút adott a Borsnak Kovács Péter. Az Újpest FC-ben ötszázalékos tulajdonrésszel rendelkező üzletember korábban együtt dolgozott a csalással meggyanúsított, majd előzetesbe került Tolnai Sándorral.
Ön 2009-ben tulajdonképpen kivonult az Újpest FC-ből, csupán kisebbségi tulajdonos maradt a csapatnál. Tolnai Sándorral azonban évekig együtt irányította a klubot. Most újra szükség lehet a segítségére.És? Javasolt már valamit?És mi lesz Tolnai Sándorral…?A hivatalos kommunikáció szerint az Újpest FC működése biztosított, de ezt nehezen hiszem. Tényleg nincs veszély akkor, amikor a többségi tulajdonos rács mögött van?És utána?Tolnai Sándor és a CIB Bank közötti kétmilliárd forintos vita egy szálloda kapcsán már tavaly elkezdődött. Sokak szerint nem véletlen, hogy éppen most gyanúsították meg ebben az ügyben.Á, csak spekulálok, akárcsak az internetes fórumokon a szurkolók. Akad, aki úgy véli, a politika van a háttérben, mások azt mondják, a nemrég kirúgott és Tolnaival nyilvánosan összevesző Kovács Zoltán keze van a dologban.(benkő) 
A legfrissebb hírekért kövess minket a
Bors Google News oldalán is!