Kulcsár Edina semmibe veszi Csuti döntését: a közös gyerekeikről van szó

Szabó András Csuti
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 21. 12:00
Az egykori szépségkirálynő és volt férje közös felügyelettel nevelik a gyerekeiket, ám ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenek. Csuti most komoly döntést hozott, amit Kulcsár Edina egyáltalán nem támogat.

Kulcsár Edina és Csuti házasságából két gyermek született, Medox és Nina, akiket közös felügyelettel nevelnek. Az egykori sztárpár azonban nem mindenben jut közös nevezőre, ami a kicsiket érinti, sőt az egykori szépségkirálynő most egyenesen szembement volt férje döntésével.

Kulcsár Edina
G.w.M és Kulcsár Edina semmibe veszik Csuti döntését, pedig a gyerekekről van szó (Fotó: László Szabolcs)

Szabó András Csuti gyerekei érdekeit szem előtt tartva igyekszik szervezni az életét, amivel kapcsolatban most egy igen megfontolt elhatározásra jutott. A sztárapuka nemrég úgy döntött, nem mutatja többé gyermekei arcát, hogy ezzel is megóvja őket az interneten rájuk leselkedő veszélyektől. Az üzletembert sokan kritizálták amiatt, hogy semmi értelme ezt most megváltoztatni, mivel születésük óta szinte rivaldafényben éltek a kicsik, de Csuti véleménye szerint azzal is segít, ha mostantól tudatosabban kezeli ezt a kérdést. Ráadásul Medox már iskolába megy, ami még indokoltabbá teszi a változást. Az apuka azt is bevallotta, ha megtehetné visszamenőleg is változtatna ezen.

Kulcsár Edina nem foglalkozik Csuti véleményével

G.w.M felesége is megosztott múlt héten egy fotót a ballagásról, amit most újabbak követtek, és amiken természetesen továbbra is láthatóak a gyerekek. Úgy tűnik, a szépségkirálynő nem ért egyet az apai döntéssel, amiért ismét sokan támadják. A követői nagy része úgy érzi, Kulcsár Edina gyerekeivel szeretne nézettséget és lájkokat szerezni magának, és egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy Medox és Nina esetleg komoly veszélynek lehetnek kitéve.

293A9522
Csuti családja védelmében döntött úgy, hogy nem mutatja többé gyerekei arcát, de volt felesége nem ért egyet (Fotó: Szabolcs László)

G.w.M gyerekei nem sokszor láthatók

Kulcsár Edina és G.w.M közös gyerekei is a nyilvánosság előtt nőnek fel, hiszen Amara és Dion fotóit is folyton közzéteszik. Ám a rappernek a korábbi kapcsolatából is van egy fia és egy lánya, akiket az édesanyjuk, Nagy Melanie kérésére nem sűrűn mutatnak meg. Persze előfordul egy-egy különleges alkalom, amikor láthatják őket a rajongók, de G.w.M exe többnyire Csuti álláspontját képviseli a témában. Úgy tűnik, Kulcsár Edina férje viszont egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, amiért sokan felelőtlennek is tartják.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.