Curtis ugyan éppen megérdemelt szabadságát tölti külföldön, de még a pihenés alatt is gyakran gondol Lajos bátyjára, aki egyetlen kisebb megszakítással öt éve nem lehet a családja mellett, hiszen őt és két társát ennyi ideje vádolják Katzenbach Imre meggyilkolásával. Az elsőfokú ítélet két hónappal ezelőtt született meg az ügyben, ami bizony sokkolta Curtist és természetesen a teljes Széki családot. Lajos ugyanis életfogytiglani szabadságvesztést kapott azzal a kitétellel, hogy legkorábban 27 év letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra. Curtis már az ítélethirdetéskor sem pontosan értette a bíró ítéletét, azóta pedig többször is részletesen átolvasta annak jogi csürcsavarásokkal teli szövegét. Ezért is döntött úgy, hogy ismét megszólal az ügyben és testvére védelmében.
„Rövid leszek, de velős. Az a nagy helyzet, hogy bár a bíró ítéletet hirdetett, de az ítéletben nem nevez meg senkit konkrét gyilkosként. Ez azért több mint érdekes, hiszen józan paraszti logikával is kéne lennie, legalább egyvalakinek, akit a bíró megnevez, mint tettest. Ez egyébként csak egy, a sok ellentmondás közül, ami az ítéletben szerepel, vagy éppen nem szerepel.”
Számos bizonyítási indítvány volt még, amit a bíróság elutasított, így természetesen megy az ügy tovább a másodfokra.
„Hiszen a vak is láthatja, hogy a testvéremnek semmi köze Katzenbach Imre halálához…” – jelentette ki határozottan Curtis.
A rapper szavai után a Bors megkereste a Curtis testvére védelmét ellátó Dr. Zamecsnik Tamást, akit egyáltalán nem leptek meg a híresség szavai. „Kezdeném azzal, hogy H. Attila terhelő vallomása továbbra is az egyetlen, ami a védencemet a bűncselekményhez kapcsolja. A vád ezzel egy olyan ember szavaira alapozott, aki a tárgyalások során is folyamatosan ellentmondásba került önmagával. Azt már említenem sem kellene, hogy sem a gyilkosság időpontja, sem a helyszíne nincs tisztázva az ítéletben, amelyek nélkül, nos, minimum labilis lábakon áll a bírói döntés” – kezdte a Borsnak a jogi szakember, majd kitért Curtis fenti gondolatmenetére is. „Való igaz, hogy sem a vádirat, sem pedig az ítélet nem jelöli meg, hogy ki ölte meg Katzenbach Imrét. Az ítélet egy rosszul használt jogértelmezésre hivatkozik, amikor nyitva hagyja az elkövető kilétének kérdését. Az ítéletben az áll, hogy az elítéltek egyike lefogta az áldozatot, míg a másik egy csákánnyal, vagy valami mással fejbe vágta. De egy gyilkossági ügy ítéleteként ez jól láthatóan kevés. Alapjaiban bukik meg az ítélet koncepciója és ezt a másodfokon bizonyítani is fogjuk.”
A bíróságnak ugyan szabad mérlegelési jogköre van, de ehhez a bizonyítékoknak egy zárt, logikai láncban kell lennie.
„Ebben az esetben ez a lánc nem áll össze…” – fogalmazott Curtis testvérének védője, aki szerint 2026 februárja körül kerülhet sor a másodfokú eljárás lefolytatására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.