Idén 150 éves Európa legrégebbi hegyi vasútja, amely a hegyek királynőjére viszi az utasait

hegy
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 22. 09:37

Idén 150 éves évfordulója van annak, hogy a Rigi-vasút (Rigi-Bahnen) elérte Svájc legnépszerűbb hegyének csúcsát, így ez a legrégebbi hegyi vasút Európában, ami 1800 méteres tengerszint feletti magasságban, az egyik legszebb panorámájú helyre viszi fel az utasokat. A hegyek királynőjének nevezett Rigi-hegy tetején lélegzetelállító, 360 fokos kilátás nyílik az Alpokra, 13 tóra, Svájc középső területére, sőt, jó időben egészen Németországig és Franciaországig is el lehet látni.

A Rigi-hegy Svájc egyik legnépszerűbb hegye, és több mint száz kilométernyi túraútvonal indul a csúcsához. A Rigi Vasút története nagyon érdekes. A 19. század második felében számos turisztikai vasút született Svájcban, és ezek közül az egyiket azzal a céllal tanulmányozták, hogyan érhetné el a Rigi-hegy csúcsát, amely régóta a természet szerelmeseinek úti célja volt. 1871-ben Európa első hegyi vasútjának végül sikerült elérnie a hihetetlen kilátópontot. Európa első fogaskerekű vasútja, tehát ami 1871-ben épült, Vitznauból mászott fel a lejtőn, míg a másik (amelyet 1875-ben nyitottak meg) az Arth-Goldau pályudvarról indulva érte el a Rigi csúcsát. A két vállalat csak 1990-ben kezdett együttműködni, majd később a két társaság összeolvadt, így alakult ki a jelenlegi Rigi-Bahnen. Ma két fogaskerekű van (Vitznauból és Goldau településről indulnak), amelyek a tetején lévő szállodával érik el a csúcsot, a Rigi Kulmot.

Nem kis emelkedőket kűzdenek le a szerelvények Forrás: Ttrainer/Wikipedia

A 150. évforduló alkalmából nyáron nosztalgikus utat szerveznek egy gőzvonat fedélzetén a 7-es gőzmozdonnyal. Ez az 1873-ban épült mozdony 1959-ben a svájci Luzerni Közlekedési Múzeumba került, de az évforduló alkalmából helyreállítják és újra üzembe helyezik júniustól októberig.
Júliusban megrendezik a „Monte Rigi - a hegyek királynője" fesztivált, ahol a látogatók felfedezhetik a hegy és az ott élő emberek történelmét folklórjukkal, zenéjükkel, táncukkal, a mítoszokkal, az Alpok legendáival, beleértve Viktória királynő látogatását is, aki először 1871-ben szállt fel a vonatra.

A csodás panoráma már félúton kezd kirajzolódni Forrás: Ttrainer/Wikipedia

Azok számára, akik teljes mértékben szeretnék élvezni a kilátást, az a tanács, hogy legalább egy éjszakát maradjanak a Rigi Kulm Hotelben, egy kétszáz éves szállodában, amely a hegyek királynőjén fekszik. A szerencsések mindössze 33, minden kényelemmel felszerelt szobával szuper romantikus hétvégét tölthetnek el Európa tetején – írja a siviaggia.it.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.