A Yucatán-félsziget föld alatti vizeinek tanulmányozásával és megőrzésével foglalkozó Gran Acuifero Maya projektben részt vevő szakemberek idén januárban jöttek rá hónapok óta tartó kutatások eredményeként, hogy a térség két óriási barlangrendszere, a valaha 263 kilométeresnek mért Sac Actun és a 84 kilométeres Dos Ojos egybenyílnak. A vízzel elárasztott két nagy barlanglabirintus Tulum tengerparti üdülőhely közelében kapcsolódik egymáshoz.
A MTI arról ír, hogy a régészek hétfőn ismertették a barlangrendszer feltárásának eredményeit. A kutatók szerint a barlangrendszer vízszintje folyamatosan változott, és a súlyos aszályok idején - olykor veszélyes - vízforrásként szolgált a helyiek számára - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A területére merészkedő állatok és emberek egy része soha nem jutott ki élve,
ám az ő balszerencséjük segíti a kutatókat abban, hogy a felfedezett maradványok révén apró lépésekben összerakják a barlangrendszer 2,6 millió évvel ezelőtt kezdődött és a 11 700 évvel ezelőtt befejeződött pleisztocén földtörténet korig visszanyúló történetét. A megkövesedett állati maradványok között a Gomphotheriidae családba tartozó elefántszerű teremtmény, valamint óriáslajhárok és medvék fosszíliáira bukkantak a szakemberek. Az emberek által hátrahagyott tárgyak között égetett emberi csontokat és kerámiákat azonosítottak, valamint falvéseteket is találtak.
A leletek között található egy maja szentély is, amelyet a háború és a kereskedők istenének emeltek.
A szentélyhez egy lépcső is tartozik, amely megközelíthető egy, a barlangrendszerrel kapcsolatban álló víznyelőn keresztül is.
A Yucatán-félsziget tele van a maja nép monumentális emlékeivel. A maják városai rátelepültek azoknak a kútszerű karsztképződményeknek (cenote) a kiterjedt hálózatára, amelyek kapcsolatban álltak a vízzel teli barlangokkal. Egyes ilyen víznyelők vallási jelentőségre tettek szert a maják körében, akiknek leszármazottai ma is lakják a vidéket. A kutatók a barlangrendszerhez kapcsolódó több másik víznyelőnél is rituális tevékenységekre utaló jeleket találtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.