Ünnepelnek a magyarok New Yorkban

Egyesült Államok
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 25. 17:56
Ünnepelnek a magyarok New Yorkban

Szabadtéri magyar fesztivált szervez szeptember 8. és 10. között a New York-i Magyar Ház, illetve a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A rendezvény programjában hagyományos magyar mesterségek bemutatóit találjuk, emellett interaktív workshopokon vehetnek részt a látogatók. A vásári hangulatot 23 kiutazó magyar művész teremti meg.

A fesztivált a New York-i Magyar Házban és az előtte lévő útszakaszon tartják, amely Yorkville-ben, Manhattan impozáns Upper East Side-i városrészében található. Ez a negyed valamikor a város magyar negyede volt - írja az MTI.

A fesztivál a hazai Mesterségek Ünnepe és a 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festival szellemiségében zajlik. Hét nemzetközileg is elismert magyar iparművész mutat majd be egy-egy hagyományos mesterséget. A rendezvény vendége lesz Fekete Ildikó tojásíró, Kovács Attila csizmadia, Sümegi Elelmér hegedűkészítő, Sütő Levente Lehel vargyasi bútorfestő, Tóth Ildikó győri kékfestő, Vidák Anna nemezkészítő és Zeleiné Pap Bernadett matyó hímző.

A fesztiválon a magyar díszítőművészet által inspirált Madarász Melinda Meyke divattervező is bemutatkozik, aki a hagyományos minták és a modern ruhatervezés ötvözésének egyik legismertebb magyar alkotója.

A népzenei illetve néptáncos programok házigazdája Kovács Norbert "Cimbi" és Lőrincz Hortenzia táncművész, muzsikál az erdélyi Üsztürü Zenekar és Nyitrai Marianna népdalénekes, közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes két táncospárja.

Fotó: New York-i Magyar Ház / Facebook Forrás: Travelo

A rendezvényen a Kárpát-medence sokszínű néphagyományát is megismerhetjük, Sárköztől a Székelyföldig. Külön hangsúlyt kap a Matyóföld népművészete Zeleiné Pap Bernadett hímzésein és Meyke matyó ihletésű modern ruhadarabjain, valamint Ágfalvi György és Lévay Andrea táncművész matyó táncain keresztül. Matyóföld mellett két erdélyi tájegységet mutatnak be részletesebben: Kalotaszeget és a Székelyföldet.

A fesztivált Chris Potter, világhírű New York-i dzsessz-szaxofonos kvartettjének koncertje nyitja. A formáció vendége Dresch Mihály (szaxofon) lesz, akinek a magyar népzene és az amerikai dzsessz ötvözésére épülő zenéje hazánk egyik legértékesebb kulturális hungarikuma - áll a Fonó Budai Zeneház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a rendezvényen a hagyományos magyar ételek mellett a Furmint USA szervezésében tokaji, somlói és csopaki borok kóstolójával várják a vendégeket. A fesztivált Polgár Éva zongoraművész koncertje zárja, amelyen válogatást ad Kodály Zoltán és Liszt Ferenc műveiből. Aki teheti, látogasson el a fesztiválra, a belépés teljesen díjtalan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.