Lesújtó hír jött: elhunyt a rocklegenda

énekes
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 24. 09:25
Kiderült, mi okozta a halálát.

Gyászol a zenei világ: 81 éves korában elhunyt Mick Ralphs, a Bad Company rock szupercsoport társalapítója.

Gyászol a zenei világ Fotó: Freepik

Gitáros volt abban a zenekarban, amit 1973-ban alapított és 2016-ban bekövetkezett agyvérzéséig közreműködött benne. A rocksztár a sztrók szövődményei miatt halt meg, ezt a Bad Company hivatalos oldala hétfő este megerősítette.

A közlemény szerint Ralphs, aki Stoke Lacyben, Herefordshire-ben született, hátrahagyta élete szerelmét, Susie Chavasse-t, két gyermekét és három mostohagyermekét, valamint zenekartársait, Paul Rodgerset és Simon Kirkét.

Mick elhunyt, a szívem a földre zuhant. Kivételes dalokkal és emlékekkel hagyott ránk. A barátom volt, a dalszerző társam, egy csodálatos és sokoldalú gitáros, aki rendkívüli humorérzékkel rendelkezett

- nyilatkozta Rodgers, a zenekar énekese.

1970-ben a csúcson volt a Bad Company, sikert sikerre halmozott, debütáló kislemezük a Can't Get Enough 1973-ban a brit slágerlistán a 15. helyre került, az Egyesült Államokban pedig az 5. helyen végzett. 

Az utána következő negyven évben Mick Ralphs kulcsszerepet játszott a zenekar sikereiben, utoljára 2016-ban lépett fel Londonban. 

Kedves barátunk volt, csodálatos dalszerző és kivételes gitáros. Nagyon fog hiányozni nekünk

- nyilatkozta Kirke, a zenekar dobosa.

Rodgers és Kirke az 1970-es években csatlakozott Ralphshoz, miután a Free tagjai voltak. A zenekar önmagáról elnevezett debütáló albuma olyan slágereket tartalmazott, mint a Can't Get Enough és a Movin' On, és a harmadik helyet érte el az Egyesült Királyság albumlistáján, valamint ötszörös platina minősítést kapott - írja a Mirror.

2023-ban Kirke a Bob Lefsetz Podcastnek elmondta, hogy Mick Ralphs bal oldala sztrók miatt lebénult. 

Egy angliai ápolási otthonban van. Tehát az egészsége nem túl jó, és a zenélésnek biztosan vége. Szóval, tudod, jó időszakunk volt, és szerintem hamarosan véget vetünk a régi Bad Company-nak

- közölte a dobos.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.