Test és lélek8 hétköznapi szokás, ami garantáltan megöregít Azt hiszi, ha elég gyümölcsöt és zöldséget iszik, olykor edzeni is szokott, és nem égeti szénné magát a napon, akkor már mindent megtett azért, hogy ne öregedjen meg idő előtt? Rossz hírünk van: szinte biztosan van olyan mindennapi rossz...
AktuálisElhunyt a legnagyobb heréjű férfi Warren pénteken szívrohamban hunyt el. Tavaly májusban szabadult meg a közel 65 kilós heréitől, amelyek 9 évig keserítették meg az életét.
AktuálisOrbán berántotta Petőfit is a rezsicsökkentésbe Csak a kormányoldal tudott kampányolni tömeg előtt a tegnapi nemzeti ünnepen, Mesterházyék már nem. Az ok prózai: délutánra olyan erős szélvihart jeleztek, hogy az ellenzéki összefogás pártjai lemondták a nagygyűlésüket.
CelebLehányták a színpadon Lady Gagát – videóval Elég erősen indítja a fesztiválszezont az énekesnő. A híresség csütörtökön lépett fel Texasban, ahol a színpadon ráhányt egy nő.
AktuálisHullaszínűre fehérítette bőrét a popdíva Még 2014-ben is vannak emberek a világon, akik nem tanultak Michael Jackosn esetéből és bármit megtennének azért, hogy megváltoztassák a bőrszínüket. Egy afrikai énekesnő például addig fehérítette a bőrét, míg az szinte átlátszóvá vált.
AktuálisBombát találtak egy autó mellett - ürítik a környéket Egy parkoló kocsi mellett bombát találhattak járókelők. A rendőrség megkezdte a terület kiürítését, eddig legalább harminc embernek kellett elhagynia az otthonát Szolnokon.
Aktuális6 hete meditált, mikor mélyhűtőbe került A hatóságok szerint halott Asutos Maharadzs indiai guru. A hívei viszont azt mondják: csak meditál. Úgyhogy mélyhűtőbe tették.
AktuálisAz életüket kockáztatják a békéért a tinédzser angyalok Mexikóban egyre több fiatal áll ki forgalmas utcákra és autópályákra, hogy a békét hirdesse. A tinédzserek az életüket árán is megpróbálják eljuttatni üzenetüket az embereknek.
CelebVálófélben: Halle Berry nem elég jó anya? Hát, ez nem sokáig tartott! Csak hét hónapja kelt egybe Halle Berry és Olivier Martinez, de a hírek szerint már be is fuccsolt a házasságuk.
AktuálisLányával árulta a drogot a szegedi apa Mostohalányával, családi bizniszként árult drogot egy szegedi férfi. A József és Katalin saját lakásán árulta a kábítószert, de lebuktak. Kiderült, apa és lánya egy harmadik személytől szerezte be a marihuánát.