AktuálisJussát kéri a móri gyilkosság nyomravezetője Csütörtökön kezdődik az a per, amelyben a veszprémi postásgyilkosság és a móri mészárlás nyomravezetője, Szebenyi István jussát kéri az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK).
Aktuális106 késszúrással ölték meg Árpád szerelmét Patkó Árpád ismét rátalált arra a nőre, aki 25 évvel korábban a nagy szerelme volt. Összeköltöztek, gyermeket vártak. Boldogságuknak Gabriella volt férje vetett véget.
CelebRendőrök vitték el Oszter Sándort Oszter Sándort rendőrök állították elő, miután kedden délután autójával kárt okozott az egyik budai bevásárlóközpont épületében, majd annak garázsában is. A szemtanúk arra gyanakodtak, hogy talán ittas volt.
Aktuális25 év után találták meg a nyomtalanul eltűnt férfit Negyed évszázadon keresztül semmit nem tudott családja egy szaúdi férfiról, akinek egyik napról a másikra nyoma veszett. A most 72 éves emberre a rendőrség talált rá.
AktuálisRendőrök mentették meg az ötéves Milán életét Gyorshajtót akartak megfékezni, végül maguk is a gázra tapostak. Egy budapesti család örök hálával fog gondolni két budapesti készenléti rendőrre, akik megmentették az ötéves Milánka életét.
SportMagyar rendőrrel vív címmérkőzést a világbajnok Február 15-én Chamie Gina világbajnok öklöző címmeccset vív. Ellenfele nem más, mint a rendőr őrmesterként szolgáló Görög Alexandra.
AktuálisGyilkos izsáki zsaru: a szőnyeg dörzsölhette le az ujjaim A másik izsáki rendőr sem tudja, hogy mitől keletkezhettek Bara József halálos sérülései a rendőrőrsön – derült ki tegnap a Kecskeméti Törvényszéken.
AktuálisSikkasztással gyanúsítják a színészeket átverő rendezőt Molnár Szilárd ellen nem csak színházi ügyben folyik rendőrségi nyomozás. Hévíz városa is feljelentette a férfit, aki szerintük milliós kárt okozott.
AktuálisNem felejtik a meggyilkolt rendőrt Alig egy hónapja volt rendőr Borbély Zoltán, amikor halálos lövés érte Esztergomban 2008. február 11-én. Társai a mai napig nem felejtik a hős rendőrt, halálának hatodik évfordulóján is megkoszorúzták sírját.
AktuálisRekord: ötmillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki Szép summa, ötmillió forint üti a markát annak, aki a brutális tiszakécskei rablók nyomára vezet. A banda egy házaspárhoz tört be, kegyetlenül összeverték a férjet és feleségét, majd kirámolták a lakást.