“XIII. kerület dinamikusan fejlődő részén a Szabolcs utcában kínáljuk eladásra szeretett egyszobás lakásunkat.
A lakás a szokásos garzonokhoz képest rendkívül tágas. A fürdőszobában egy nagy méretű sarokkád van, a konyha pedig gáz főzőlapos/elektromos sütős, jól berendezett étkezős konyha. A szoba világos, utcára néz és közvetlen mellette nincs másik társasház.
A nyílászárók fel lettek újítva, thermo üveget is kaptak. A víz- és villanyhálózat szintén felújításra került, valamint a gázvezeték-hálózat is korszerű. A szobában hűtő-fűtő klíma is található a gázkonvektor mellett. A lakásban nemrég tisztasági festés is megtörtént, és mivel a család bővülése miatt a lakásból már kiköltöztünk, így rögtön költözhető is.
A ház is rendkívül jó állapotú, folyamatosan karbantartott, épület. A 3. 4. emelet már szintráépítés, így lift is van a házban.
A környék infrastruktúrája folyamatosan fejlődik, az utca sétálóutcának van tervezve a jövőben.
Számtalan bolt, üzletek, éttermek, Lehel téri piac, gyógyszertárak és egyéb szolgáltatás megtalálható a környéken, ami szükséges a mindennapi élethez.
A lakás közlekedés szempontjából kiváló, mivel pár perc sétára található a 14-es villamos, az M3-as metró Lehel téri megállója, a 72-es troli, a 15-ös busz, valamint a 914-es éjszakai busz megállója is. A 6. kerület szintén elérhető a közelben lévő alagúton átsétálva. [ ..]
További kis otthonok az ingatlanbazar.hu oldalán! A hirdetést eredeti formájában közöljük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.