Viszonylag kevés olyan streamer van, aki kifejezetten felvállalja a véleményét aktuálpolitikai kérdésekben. Asmongold közülük is kiemelkedik, ugyanis több tízezren nézik élőben azt, hogy különböző hírekre reagál néhány percben. Az amerikai influenszer idén már Magyarországot is beleszőtte a műsorába, a Pride lehetséges betiltásával kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját. Zack Hoyt eddig csak és kizárólag a Twitchen szórakoztatta és edukálta a nézőit, azonban úgy döntött, hogy kipróbálja magát Kicken, a “lilák” egyik nagy versenytársánál.
Mindössze két napon keresztül lőtte az élő adását a feltörekvő platformra, de a hat, illetve hét órányi közvetítéssel már annyit keresett, mint Twitchen egy teljes hónap alatt. Ennek oka, hogy a Kick jóval kisebb hányadot tart vissza a nézők által felajánlott támogatásokból. Ha valaki 100 Ft-ot fizet a streamernek, abból 90 Ft-ot megkap a tartalomgyártó, 10 Ft-ot rak csak zsebre a felületet biztosító cég. Twitchen 100 Ft-ból 40-50 Ft-ot kap csak meg a videós, a többit benyeli az oldal. Ennek ellenére népszerűségben és ismertségben egyelőre még jóval elmarad a Kick a Twitchtől, de az Asmongoldhoz hasonló követőbázissal rendelkező influenszerek bármikor képesek átrajzolni a piaci erőviszonyokat. A streaming platformok abból élnek, hogy az egyszerű néző valódi pénzzel, valamint a saját szabadidejével támogatja az élőzőket. A támogatásokból származó hányadok, valamint a reklám megtekintések jelentős összegekkel tömik meg az oldal üzemeltetőinek zsebét.
Hoyt egyelőre nem tervez hosszabb távon a Kickkel, azonban bizonyára őt is kellemes meglepetésként ért az, hogy két nap alatt máris összejött az a bevétel (~37 000 dollár, kb. 13 millió Ft), mint a fő profiljain egy teljes hónap alatt.
A másik oldalon azonban ott vannak a kezdő videósok, akiknek nincs ekkora vásárlóerővel bíró követőbázisa. Őket hiába próbálja csábítani a tényleg remeknek tűnő 90-10%-os aránnyal a Kick, egyszerűen nincs annyi fizetőképes néző, aki miatt megéri váltani Twitchről az újabb versenytársra az első szárnypróbálgatások során.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.