Újra jár az ország legrégebbi kisvasútja

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 18. 17:06

Másfél év szünet után, július 18-tól újra szállít utasokat a debreceni Zsuzsi vasút. Az elmúlt időszakban korszerűsítették a mozdonyokat, vagonokat, a Ruyter utcai állomás épületeit és a vasúti pálya egy részét – derül ki a Debreceni Közlekedési Zrt. Facebook-oldaláról.

Forrás: Péter Miklós/Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen/Facebook

A Zsuzsi Erdei Vasút az ország legrégebben működő erdei vasútja. Első, 21,5 kilométeres szakaszát a debreceni fatelep és Nyírmártonfalva között 138 évvel ezelőtt, 1882. július 16-án nyitották meg. Ennek évfordulóját ünnepli most a szinte teljesen megújult Zsuzsi.

Az utolsó nagy fejlesztés 2012-ben ért véget a kisvasút életében. Akkor csaknem 10 kilométer hosszan végezték el a pálya rekonstrukcióját, átépítettek két megállót, és a Természet Háza néven új végállomást kapott a kisvasút. Mindemellett egy zárt és egy nyitott vasúti kocsi is megszépült. A korszerűsítés második üteme 2019 tavaszán indult, amely során felújítottak három mozdonyt, megújult három személykocsi is, és a korszerűsítés kiterjedt a Ruyter utcai állomás épületeire is.

A feltehetően 1927-28-ban épült Nagyfűtőházban homlokzatfelújítást végeztek és kicserélték a nyílászárókat. Az épület a hajdani városépítészeti irányelveket tükrözi, robosztus főfalaival, külső nyerstégla díszeivel, mintáival illeszkedik a korabeli középületek sorába.

A Kismotorszín eredetileg fafeldolgozó és megmunkáló-műhely volt, 1928-ban adták át. Az épület régebben beépített kapuját most újra megnyitották és körbejárhatóvá vált az épület.

A Zsuzsi vasút naponta három vonatpárral várja a látogatókat, A Ruyter utcai állomásról kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon 08:30 órától, 11:15 órától és 14:15 órától indul vonat. Hármashegyaljáról visszafelé pedig 10:00 órától, 13:00 órától és 15:30 órától (hétvégén és ünnepnapokon 16:00 órától) utazhatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.