AktuálisHalálos baleset a Ferihegyi gyorsforgalmi úton Az első információk szerint egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek egy balesetben a Ferihegyi gyorsforgalmi úton.
AktuálisTöbb száz bárány pusztult el Zala megyében Hajnalban felborult egy bárányokat szállító teherautó pótkocsija az M7-esen.
AktuálisSzabadlábon az Erzsébet téri gázoló Ittas nem volt, de jogosítvánnyal nem rendelkezik az a 23 éves nő, aki négy embert gázolt el a fővárosi Erzsébet téren. A vétkes sofőr szabadlábon védekezik.
AktuálisFriss: Menekülni próbált a járdán gázoló lány - fotók Járdára hajtva, négy fiatal, 20-25 év közötti nőt gázolt el és több száz méteren keresztül száguldott Volvójával egy fiatal nő a Deák Ferenc téren. A sofőrt egy karó állította meg. A nő megpróbált elmenekülni.
AktuálisTemetésről jövet zuhant halálba a kisbabájával A tragédia után két nappal egyre több derül ki a Germanwings Barcelona–Düsseldorf járatának áldozatairól.
AktuálisIlyen létezik? Berúgott a kisbaba! A szülők akkor kezdtek el gyanakodni, amikor gyermekük még a szokásosnál is mosolygósabb és mozgékonyabb volt.
AktuálisGyilkos betonkeverő végzett a három kisfiúval A szülők már többször mondták a gyerekeknek, hogy ne menjenek az üzem területére, de hiába.
AktuálisAnorexiába menekült az erőszak után Átélt egy nemi erőszakot, az orvosok heteket adtak neki, és egy súlyos autóbaleset is kettétörte az életét: ma mégis tanácsokat ad, hogyan legyünk boldogok.
AktuálisTragédia: gyerekkori barátja vette át a volánt Dávidtól A fiát autóbalesetben elvesztő Dalka Erzsébet úgy érzi, szívében soha nem múlik el a harag a tragédiát okozó fiú iránt. Aki egyébként fiának gyerekkori barátja volt.
AktuálisGyerekekkel teli kisbusz ütközött Gibárton - fotók Egy jótékonysági focigálára tartottak azok a gyerekek, akik szombaton balesetet szenvedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gibárton, az őket szállító kisbusz egy személyautóval ütközött a településen. A balesetben hét gyermek és egy felnőtt sérült meg.