Celeb

Fésűs Nelly: A lányom a saját lábára akar állni – hercegnői fotók Csengéről!

Bors

Létrehozva: 2021.01.08.

Egyre aktívabb szereplője a modellvilágnak Fésűs Nelly gyönyörű csemetéje, Horváth Csenge, aki tudatosan építi a karrierjét, hogy mihamarabb a saját lábra álljon. Minderről a büszke édesanya számolt be a Borsnak.

Csengének tetszik a modellkedés, bevétele van belőle, én pedig támogatom ebben. Nagyon határozott lány, aki már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy "nem akar a nyakunkon lógni", és mihamarabb szeretné eltartani magát – mesélte a színésznő, aki picit magát látja a lányában. 

– Január elsején 18 éves lett, hatalmas tervekkel, elszántsággal, erővel, bátorsággal. És ha visszanézek, én ugyanez voltam, 18 évesen elköltöztem otthonról és mentem előre, nincs min csodálkoznom.

Csenge legutóbb egyébként hajmodellként vett részt egy párizsi versenyen:

Nelly azt is elárulta a Borsnak, hogy bár mindenben támogatja lányát, és nagyon büszke is rá, ám arra, hogy kirepüljön, még nincs felkészülve. 

nagyon szeretem, hogy itt van velem. Olyan jó az úgy még– bújt elő az óvó, féltő anyai szív Nellyből, aki persze semmiben sem gátolja majd Csengét, ha eljön az idő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel