Megdöbbentő titkok derültek ki Elvis boncolási jegyzőkönyvéből: ezt tette a halála előtti percekben

Megdöbbentő titkok derültek ki Elvis boncolási jegyzőkönyvéből: ezt tette a halála előtti percekben

boncolási jegyzőkönyv
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 16. 20:30
Évtizedekig homály fedte az igazságot, most azonban mindenre fény derül.
Bors

Elvis Presley óriási hírnévnek örvendett az 50'-es években. A nagyságát tökéletesen bizonyítja, hogy még a halála után 44 évvel is emlékeznek rá és a dalaira. A körülményekről eddig csak találgatások születtek, most azonban nyilvánossá tették a boncolási jegyzőkönyvet, amiből kiderül, mi történt vele életének utolsó napján.

 Igazi hedonista volt

Akkoriban nem volt titok, hogy Elvis igazi hedonistaként élt. Finoman szólva nem vetette meg az ínycsiklandó falatokat, egy nap akár 12.000 kalóriát is bevitt, emellett pedig hangulatjavító gyógyszereket és tudatmódosító szereket is használt. A vagyona és persze az orvosa lehetővé tette, hogy bármilyen droghoz hozzájusson. A boncolási jegyzőkönyv szerint olyan mennyiségű szintetikus szer volt a testében, hogy az már önmagában is a halálát okozhatta volna, azonban mégsem ez okozta a vesztét. Legalábbis nem közvetlenül...

Ez okozta a halálát

Bár Elvis gyógyszer- és drogfüggő volt, mégsem túladagolás miatt hunyta le örökre a szemeit. Az ópiátok egyik mellékhatása a székrekedés, nem sokkal a halála előtt kezelték ezzel a problémával, emellett a szívével is komoly gondok voltak. A boncolási jegyzőkönyv szerint a halálát megelőző percekben a mellékhelyiségben ült és könyvet olvasott. Az erőlködés és az egyébként is kizsigerelt szervezete nem bírta a terhelést és szívroham okozta a vesztét. A körülményeket tekintve teljesen érthető, hogy miért nem akarták mindezt nyilvánosságra hozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.