Benkő László: Farkaskutyával kínvallattak a rendőrök

A héten volt a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, amelynek alkalmából egy diákcsoportot vezetett végig a Terror Háza tárlatán, saját, személyes élményeit is megosztva az ifjúsággal. Milyen érzés volt, ha csak képzeletben is, de visszatérni ebbe a sötét korszakba?

Rengeteg dolog felszakadt bennem a gyerekkoromat illetően, amit később kellett megértenem, feldolgoznom. Nem tudtam kisfiúként megfogalmazni a félelmemet, csak elfogadni és tovább élni. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akivel sok minden megtörtént, de szerencsére kivégzés nem volt a családomban, de persze a közeli barátok között számos embert ért tragédia.

A hatvanas években indult a karrierje, beindult az Omega, és a rendszer is enyhült.

Nehéz volt az átmenet, mondjuk úgy, hogy lépcsőzetes. Mindig egy picit engedtek, hiszen a közönség érdeklődése hatalmas volt irántunk, igaz, a besúgók minden erejükkel azon voltak, hogy megakadályozzák a működésünket.

Nemcsak önöket, hanem a közönséget is rendszeresen érte atrocitás…

Megverték őket, ahogy bennünket is. A gyülekezésre nagyon odafigyeltek, ha egy tízezres koncertünk volt, ott automatikusan jött az erőszak, mert féltek a jó hangulattól és a boldogságtól, rettegtek, hogy azonnal kiterjed más­hová is.

Akadt olyan incidens, amikor az élete is veszélybe került?

Többször vittek be minket, de egyszer komolyan azt éreztem, itt a vége. A Kissta­dionban volt koncertünk, nagyon jó volt a közönség. Akkor még nem értettük, hogy miért kell egymás után többször is ott játszanunk, aztán kiderült: egyrészt be volt poloskázva, másrészt azért, hogy tízezer embernél több ne férjen be. Ezt még tudták kontrollálni a zsaruk, vagyis azt hitték, mert a fellépés után mégis káosz volt. Verekedés tört ki a rajongók és a rendőrök között.

Önök hogyan kerültek fogdába?

A televízió kérte, hogy maradjunk vágóképeket csinálni. A végleges felvételhez kellett, az utcán addig a rendőrök ütötték az embereket. Miután végeztünk, egy tök sötét utcában mentünk a dobossal hazafelé a Keleti mellett. Egyszer csak kiugrott egy kapuból három sötét ruhás rendőr, és annyit mondott: Megvagytok! Beráncigáltak minket a közeli ôrsre. Éjfél körül odaértünk, egy csomó csávó volt ott a koncertről. Az orrukkal támaszkodtak a falnak, váltott lábon kellett állniuk. Csupán pár percig tudod egyensúlyban tartani így magad. Minket hajnalig kínoztak. Ha kidőltél, vagy megvertek vagy rád eresztették a farkaskutyákat. Szájkosár volt rajtuk, mert voltak annyira rafináltak, hogy maradandó károsodást ne szenvedjünk. A halálfélelem viszont végig ott volt, mert nem tudtuk, mi lesz a vége a kínzásnak.

Úgy tudom, a Balatonon is rendszeresen történtek összetűzések, egy alkalommal még a bulizó fiatalok életét is megmentették.

Annak idején kéthetente jöttek a vállalati dolgozók oda üdülni. Az egyik koncerthelyszínen olyan téglakerítések voltak, amelyeknek a tetejére táblaüvegeket tört a tulaj, hogy senki se tudjon bemászni. Mi ezt kiszúrtuk a koncert kezdése előtt. Már 15-20 perce zenéltünk, amikor a rendőrök berontottak, és verni kezdték a véres, ártalmatlan srácokat, akiknek sikerült átjutni a kerítésen. Elefántnak, a dobosunknak szóltunk, hogy játsszon egy dobszólót, míg mi hátramentünk megvédeni a gyerekeket. Minket végül nem vittek el a rendőrök, a sebesülteket meg ellátták a mentősök.

Ki szólt a rendőröknek?

A vállalat sofőrje volt a besúgó, biztos jelentett rólunk is, bele sem merek gondolni, ki mindenki írhatott még rólunk. Pedig nem is nyilatkozhattunk nagy példányszámú lapoknak és a rádióban is csak előre felvett és cenzúrázott felvételek mehettek le tőlünk.

Most ugorjunk egy nagyot az időben: nemrégiben bőrdaganatot diagnosztizáltak önnél. Hogy van a műtétet követően?

Köszönöm, ugyanúgy tudok dolgozni, túl vagyok a kemoterápián, most már csak gyógyszeres kezelés van és kontroll, meg szerencsére sok fellépés.

Lehet köze ennek a megbetegedésnek a 2017-ben diagnosztizált májrákjához?

Szerintem közvetlenül nincs, annyi lehet, hogy a lepusztult immunrendszerem miatt könnyebben előjöhetett. A májam már tünetmentes, a bőrdaganatra kell figyelni, hogy nehogy továbbterjedjen. Sebészeti dolog, kiszámíthatatlan, hogyan reagál a szervezetem.

Három éve nagy harcot vívott a gyilkos kórral, megijedt, amikor közölték az orvosok: újabb daganat van a szervezetében?

El kell viselni a rák létét. Félelmet nem érzek, addig játszom, amíg tudok, terveim szerint a színpadról visznek a temetőbe. Az orvosok szokták viccesen mondani: ha egyszer egy ember bemegy az orvoshoz egy teljes kivizsgálásra, akkor biztosan találnak nála valamit. Mázli, hogy mind családi, mind egyéb vonalon sok orvos van a környezetemben, állandóan figyelnek rám, és én maximálisan megbízom a véleményükben.