Celeb

85 éves Törőcsik Mari – íme a legfrissebb fotók a színésznőről

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2020.11.23.

Könnyes szemmel hallgatta velemi házában társulatának születésnapi köszöntőjét a magyar színháztörténet egyik legnagyobb színésznője. Törőcsik Mari az utcai előadást az ablakából nézte végig.

Mintha csak színpadon lenne, előadás után, úgy integetett hétfőn kora délután a velemi otthona ablakából a hozzá látogatóba érkezőknek Törőcsik Mari. A Nemzet Színészét rengetegen szerették volna személyesen is felköszönteni a 85. születésnapján, de a koronavírus-járvány miatt csak korlátozott számban jöhettek vendégek, és ők is megálltak az utcán.

A Nemzeti Színház társulatának tagjai az elsők között jelentek meg a művésznő ablaka alatt, teljesítve a művésznő tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije. Velemen megjelent hát a teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila és a társulat tagjai közül Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Hobo, Rubold Ödön és Szép Domán, valamint Hosszú Mária művészeti titkár és Bánfalvi Laura kommunikációs vezető.

A születésnapi műsorban Szűcs Nelli a Selmeczi György és Maár Gyula által komponált Ez csak színjáték című dalt énekelte el, ezt követte Vidnyánszky Attila köszöntője, majd Rubold Ödön Petőfi Sándor: Színészdal című versét mondta el, Törőcsik Mari kedvenc orosz rendezője, Anatolij Vasziljev pedig üzenetben köszöntötte a mű­vésznőt. Ezután Hobo verselt, majd Pilinszky János: Mielőtt című költeményét Trill Zsolt adta elő, végezetül a társulat tagjai Máté Péter Ő című dalát közösen énekelték el.

A művésznő könnyezve bú­csúzott tőlük, azt üzente, nagyon hiányzik neki a szeretett társulata.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pély községben, 1954-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakára, 1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. Kivételes pályafutása során 176 filmben és több mint száz színpadi szerepben láthatta a nagyérdemű. Hatvanhárom éven át volt aktív, egészen 2017-ig, azóta visszavonultan él.

2008 októberében egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, és leállt a szíve. Az orvosok kevés esélyt láttak arra, hogy valaha felébred a kómából, arra pedig még kevesebbet, hogy az agya sérülés nélkül átvészeli ezt a sokkot. Törőcsik Mari ennek ellenére szinte teljesen felgyógyult.

A kétszeres Kossuth-díjas Nemzet Színésze idén jelentette be, hogy elbúcsúzik a színpadtól.

Vége. Befejeztem. Ez is elmúlt, mint sok minden más. Szerettem nagyon, ha megtapsoltak, de vigyáznom kell, nehogy hörghurutot kapjak. A tüdőgyulladás nekem a végét jelentené. Filmben és színpadon sokszor meghaltam. Azt eljátszottam. Klinikai halott a valóságban voltam, de visszajöttem. Még itt vagyok, mert még mindig azt mondom: élni jó! Még akkor is, ha olykor szörnyű nehéz – mondta november elején a Best magazinnak a művésznő.

Így köszöntötték 85. születésnapján Törőcsik Marit a Nemzeti Színház művészei

Így köszöntötték 85. születésnapján Törőcsik Marit a Nemzeti Színház művészei. További részletek itt: https://www.borsonline.hu/celeb/85-eves-torocsik-mari-ime-a-legfrissebb-fotok-a-szinesznorol/215756

Közzétette: Borsonline - Bors Szórakoztató Napilap – 2020. november 23., hétfő

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában