A népszerű színésznő betöltötte 83. életévét, de elárulta: 100 évig szeretne élni. Fodor Zsóka mégis szomorú kora és amiatt, hogy sok csalódás érte mostanában.
Fodor Zsóka május 28-án ünnepli 83. születésnapját, azonban az Origonak elárulta, hogy nem igazán örül ennek a dátumnak. Ugyanis nem szeret nagy ünnepléseket csapni, továbbá elszomorítja az, hogy már ennyi idős. A népszerű színésznőnek mégis nagyon jól esik az a sok szeretet, amit ilyenkor a környezetétől kap.
Nem szeretem a születésnapot, a karácsonyt, sem a szilveszter, ugyanis az ünnepek nagy része a családról szólnak. Mivel nekem nincs családom, illetve meglátom azt, hogy mennyi idős lettem, akkor azért elszomorodok, hogy előttem sokkal kevesebb van, mint mögöttem. De az ilyen negatív gondolatok csak átfutnak rajtam, nem foglalkozom velük sokáig. Most is tele vagyok tervekkel és 100 évig szeretnék élni, mint édesanyám
– kezdte Fodor Zsóka, akit születésnapján kissé elszomorít az, hogy nincs családja.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett művésznő születésnapját a TV2 stúdiójában kezdte, ahol egy óriási virágcsokrot kapott. Illetve elárulta, hogy csak délelőtt már több mint száz kedves üzenetet kapott az emberektől, továbbá színészkollégái is felköszöntötték. Bevallotta, szeretné azt, ha még nagyon sok ehhez hasonló napot élne meg, habár ilyenkor eszébe jut, hogy "kötelességből" olyanok is felhívják, akikkel már évek óta nem beszélt. Azonban elismerte: mégiscsak rosszul esne neki az, ha nem köszöntenék fel születésnapja alkalmából.
„Igazából boldog vagyok és jól esik az a sok szeretet, amit kapok az emberektől. Nyilván nem örülök annak, hogy 83 éves lettem, de nem foglalkozok ezzel a számmal, megyek tovább és csinálom a dolgom. Sokan azt mondják, hogy nem nézek ki annyinak, amennyi vagyok. Pedig nem sportolok, nem nagyon járok kozmetikushoz, fodrászhoz járok csak hetente” – mesélte nevetve Fodor Zsóka.
Az az igazság, hogy az utóbbi időben nagyon sok csalódás ért: színházban, barátilag és szakmailag is. Azt vettem észre, hogy az olyan idősebb színésznőket, akik egyedül élnek, már nem annyira tolerálják. Addig viszont persze szeretik őket, mikor még fiatalabbak. Ugyanis mindenki attól fél, hogyha továbbra is jó baráti viszonyt ápolnak velük, akkor később esetleg ápolni kell az illetőt. Ezt pedig a saját bőrömön tapasztaltam meg, mivel több barátot is elveszítettem emiatt
– vélekedett a színésznő.
„Igazából ez nem fáj, mert megértem őket. Csak ők nem tudják, hogy 50 évig kettesben éltem az anyukámmal és 14 éves koromtól dolgozom. Tehát én egészen biztosan el fogom rendezni azt, hogy ne legyek senkinek a terhére. Engem nem kell ápolni, csak szeretni kell. Ne féljen senki attól, hogy megöregszem, az még sokára lesz” – zárta a beszélgetést mindenki kedvenc Magdi anyusa, aki szűk baráti körben fogja megünnepelni ezt a fontos dátumot egy rangos étteremben, és elárulta, többek között egyik legjobb barátnője, Zalatnay Sarolta is ott lesz az összejövetelen.