HEL Renáta meghódította a dubaji pasik szívét is. A Házasság első látásra sztárja hat napot töltött az araboknál, ideje nagy részét pihenéssel és kikapcsolódással töltötte, de azért arra is jutott ideje, hogy elcsavarja a helyi férfiak fejét.
„Nemrég tértem haza Dubajból. Már voltam egyszer tavaly is, igaz akkor Abu-Dzabiba is elmentem. Pihentem csak, nem sok mindent csináltam. Jó volt nagyon, kiváló időt fogtunk ki, nagyon szeretek kiszakadni a hazánkra ilyenkor jellemző, borús időből és kicsit elszökni a végtelen nyárba. Rossz helyre születtem, szerintem” – kezdte nevetve Nagy Renáta, majd tovább mesélt a hat napos, Egyesült Arab Emírségekben tett kiruccanásáról.
Hat napot töltöttem Dubajban és mivel az előző látogatásunk alkalmával bejártunk mindent, most az időnk nagy részében csak pihentünk, süttettük magunkat a napon. Az igazat megvallva nem feltétlenül vagyok az a fajta ember, aki csak kifekszik a napra és annyi, de most megengedtem magamnak a luxust. Szeretem felfedezni a városokat, ahová elmegyek, de már megtettem előzőleg, szóval most a hat napunk nagy részét pihenéssel töltöttem
– mesélte a Házasság első látásra című TV2-es sikerműsorból megismert lány, akin megakadt az arab férfiak szeme Dubajban.
„Volt, hogy odajöttek hozzám a férfiak, illetve láttam, hogyan bámulnak rám, sokan utánam is fordultak ezek a tipikus arab pasik. Volt olyan is, hogy a lányokkal elmentünk a Dubaj Mall-ba, vásárolgatni, csajoskodni és ott például egy fiú odajött hozzám beszélgetni. Elköszöntem tőle, de jött utánunk, hiába mondtam neki, hogy sem beszélgetni, sem ismerkedni nem akarok” – tette hozzá a híresség, majd elmondta, már több alkalommal szembesült azzal, hogy arabnak, illetve töröknek nézték. HEL Renáta egykori párja perzsa volt, ő és egy asztrológus is megerősítette, hogy vonásai igencsak hasonlóak a közel-keleti népekéhez.
Nekem volt régebben egy perzsa párom, ő mindig mondta, hogy nagyon hasonlítanak a vonásaim az arab lányokéhoz. Aztán mikor elmentem asztrológushoz, ő is elmondta, hogy nekem voltak török-szerű felmenőim. Mikor beléptem és elkezdtem neki mesélni magamról, feltette a kérdést, hogy magyar vagyok-e, mert olyan jellegzetes vonásaim vannak, amik a török és az arab emberekre jellemzők. Megmondom az igazat, sosem mentem utána, de lehet, hogy most már lassan rászedem magam
– mondta HEL Renáta, majd elárulta, mivel szeretne foglalkozni a közeljövőben.
Én nagyon szeretek beszélni, igaz talán sokat használom a kezem beszéd közben. Egy szó, mint száz én el tudnám magam képzelni műsorvezetőként. Elsőre egy reggeli műsorban el tudnám magam képzelni, ahol van egy műsorvezetőtársam és vele beszélgetünk a meghívott vendégekkel. Nyilván, ha már majd meg lesz a megfelelő tapasztalatom, nagyon szívesen vezetnék nagyobb formátumú műsorokat is. Olyanokat, mint amiket Ördög Nóri csinál. A Séfek séfében mondjuk el tudnám magam képzelni én is, nem tűnik olyan nehéznek. Ott is csak el kell mondani pár dolgot
– mesélte lelkesen Nagy Renáta, a Házasság első látásra sztárja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.