Judy válása: kislánya segített meghozni ezt a nehéz döntést

Kis Judy
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 22. 10:00
A népszerű énekesnő gyermeke kamaszodik, így néha akad köztük feszültség. Judy őszintén vallott arról is, hogy lányát részben megviselte az, hogy szülei külön utakon folytatják.

A Groovehouse énekesnőjének lánya már 13 éves, és már elkezdődött nála a kamaszkor, ami különböző nehézségekkel jár. Judy elmesélte, hogy gyermekével szoktak lenni vitáik, de ezek csak kisebb súrlódások. Maja azonban elvált szülők gyermeke, mivel 2023-ban Kis Judit és volt férje bejelentették, hogy tizennégy év után véget ért kapcsolatuk. Az énekesnő elmondta, sokáig küzdöttek a házasság megmentéséért, de úgy érezte, a kettejük közti távolság már nem visszafordítható. Judy most őszintén vallott arról, hogy lányát miként érintette az, hogy szülei külön utakon folytatják.

Judy
Judy válása során is igyekezett a lánya érdekeit nézni (Fotó: Szabolcs László)

Judy lányát csak részben viselte meg szülei válása

Jó pár évbe tellett az, mire eljutottunk arra a döntésre, hogy elválunk, és sajnos ennek akarva-akaratlanul a gyerek itta meg a levét. Nyilván próbáltuk kivonni őt ebből a folyamatból, de azért elkerülhetetlen volt, hogy egyáltalán ne legyen részese a válásnak. Maja egyébként nagyon bölcsen állt ehhez a dologhoz, és még ő segített nekünk meghozni ezt a nehéz döntést. Mindig azt tartom helyesnek, hogy egy gyereknek tudnia kell erről a dologról, mert így akkor talán kevésbé fog sérülni – beszélt őszintén az énekesnő válásáról.

Ő azért be volt vonva viszonylag ezekbe a folyamatokba már kisebb korában is. Ezért neki a válás nem volt meglepetésszerű és valamennyire már elfogadta ezt a dolgot részben úgymond még "várta" is, hogy vége legyen a problémáknak. Szerintem sokkal rosszabb a gyereknek is, ha úgy maradsz együtt valakivel, hogy már nem működnek a dolgok

– mesélte az énekes, aki a procedúra lezárása után elvitte lányát több szakemberhez is, akik azt mondták, hogy Judy lánya Maja nem sérült a válás miatt.

Judy
Judy párja mindenben támogatja az énekesnőt (Fotó: hot! magazin archív)

Judy lánya nagyon hasonlít édesanyjára

Maja nagyon hasonlít rám, többen is mondták, hogy leklónoztam a gyerekem. Habitusra is emlékeztet magamra, de ő egyébként egy picivel határozottabb, mint én. Én nem tudok mindig olyan magabiztos lenni, mint a lányom, viszont ha kell, akkor vele tudok szigorú is lenni, de ez nem túl jellemző – viccelődött Judy, aki szerint közte és lánya között azért is jó a kapcsolat, mert sok mindenben „nem esett messze az alma a fától”.

Maja nagyon kitartó a tánc mellett, és szinte bármit megtesz, hogy elérje céljait. Ő tényleg nagyon komolyan veszi ezt. Előfordult már olyan – nem egyszer –, hogy a lányom hazajött az iskolából, az iskolatáskát a sarokba dobta és már egyből táncolt is. Hozzáteszem, hogy én is ilyen voltam, csak én a zene és az éneklés irányába köteleződtem el – zárta a beszélgetést Judy.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.