Baráth Katának mindig is az volt az álma, hogy énekesnő legyen, s ez most akár valóra is válhat, hiszen bejutott a Megasztár legjobbjai közé. Ettől függetlenül gondolt arra is, hogy amíg nem indul be az előadói karrierje, legyen egy biztos szakmája is.
– Van B tervem, ugyanis mindenképpen diplomát is akartam, és fel is vettek az egyetemre kommunikáció és média szakra. Az első két félévet passziváltattam a Megasztár miatt, de utána biztosan elvégzem majd az egyetemet – mesélte Kata a hot! magazinnak.
A fiatal tehetségnek már arról is határozott elképzelése van, hogy milyen előadó szeretne majd lenni.
– Már van egy bandám, akikkel korábban zenéltem, velük szeretném folytatni a műsor után is. Szeretnék majd sokat beszélgetni a közönséggel, elmondani, hogy milyen érzések vannak bennem. Például én egy nagyon maximalista ember vagyok, emiatt viszont sokszor nem vagyok elégedett magammal. Ezért hajlamos vagyok az önmarcangolásra. Nemcsak az énekléssel, hanem a külsőmmel és igazából bármilyen teljesítményemmel kapcsolatban képes vagyok nagyon szigorú lenni magamhoz. Ezen szeretnék változtatni, de nagyon nehéz ez a típusú fejlődés.
A célom az, hogy előbb-utóbb eljussak odáig, hogy úgy jöjjek le a színpadról, hogy teljesen elégedett vagyok önmagammal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.