Házasság első látásra

„Közösen tervezzük a jövőt” – műsoron kívül tett bejelentést a Házasság első látásra sztárja

Natasha

Létrehozva: 2024.04.21.

Petra és Andris kapcsolata eddig nem alakult túl fényesen, ám lehet, hogy pont az utolsó héten történik köztük a csoda. Legalábbis erre lehet következtetni a lemezlovas vallomásából, aki a Házasság első látásra műsorán kívül tett nagy bejelentést.

Áll a bál Andris múltkori viselkedése miatt, aki a pénteki epizódban többször is megalázta a feleségét. A balhé abból robbant ki köztük, hogy a férfi szerint Petra soha nem az igazat mondja, hanem ferdít a történéseket illetően, ezért akadt ki rá Hilda is, aki bár tudta, hogy a fekete hajú szépség flörtölt a férjével, arról fogalma sem volt, hogy mi történt pontosan. Ez csak olaj volt a tűzre Andrisnál, aki a közös terápián olyanokat vágott felesége fejéhez, amin a többi páros is csak pislogott. Enikő például egy nárcisztikus embernek tartja a férfit, míg Bogi szerint Petrának jobban ki kellene állnia magáért. Meglepő módon, Andris is bejelentkezett a szóban forgó eset után a TikTokon, és elmondta, mi a véleménye a történteket illetően...

házasság első látásra
Házasság első látásra: Andris bocsánatot kért Petrától (Fotó: TV2)

Házasság első látásra: Andris bocsánatot kért

Eddig nem volt megszokott a lemezlovastól, hogy bárkitől is bocsánatot kérjen, ám most úgy tűnik, megtört a jég. Andris egy érzelmes videóban vallotta be, hogy tévedett, és hogy nagyon csúnyán viselkedett a feleségével, amit nem engedhetett volna meg magának.

Szépen beszaladtam az erdőbe, és nem láttam ott semmit… A dühömön kívül

– kezdte a DJ.

– A dühöm viszont ebben a helyzetben nem volt a legjobb útitársam, a dolgot pedig tovább súlyosbította, hogy nem hittem Petrának a flörtölős sztorit illetően, és csúnyán beszéltem, csúnyán viselkedtem vele. Ezen szépíteni nem lehet! kezdte videójában Andris, aki aztán azt is hozzátette, hogy ezt az adást pont együtt nézték meg Petrával, és nagyon rosszul érezte magát közben. Át is beszélték a történteket, majd annyit mondott: közösen tervezik a jövőt.

Pénteken közösen néztük a műsort, és átbeszéltük ismét ezt a szituációt. Közösen tervezzük a jövőt… Én úgy gondolom, hogy tanultam, tanulok és még tanulni is fogok. Béke!

 – fogalmazott a férfi, aki sokaknál szerzett most jó pontot ezzel a gesztusával, ám még mindig sokan vannak azok is, akiket nem győzött meg Andris bocsánatkérése. Szerintük ugyanis azt a viselkedést, amit az eddigi hetek alatt láthattak tőle, elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan.

@lovingarmsmusic Tanultam, tanulok és még tanulni fogok 😇 @Dávid Petra @Szandavári Gergely ♬ Another Love: Piano with Rain - Andy Morris

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek