DRÁMA

Curtis drámai vallomása: Azt hittem elveszítjük édesanyámat

Buster

Létrehozva: 2024.04.20.

A rapper még ma is feszült lesz, ha visszaemlékszik arra a drámai helyzetre, ami januárban történt a családjával. Édesanyja akkor olyan súlyos állapotba került, hogy Curtis már a legrosszabbra is felkészült.

Három hónap telt el azóta, hogy a Curtis édesanyja rosszul lett, és kórházba kellett szállítani, ahonnan aztán egy a mentőkkel szerződésben álló, betegszállítással foglalkozó cég hazaszállította, és gyakorlatilag a lépcsőházban hagyták a szinte magatehetetlen asszonyt. A rapper most a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legfrissebb felvételén beszélt azokról a napokról, és elárulta, hogy van most az édesanyja. 

Curtis
Curtis visszaemlékezett a családi drámára. (Fotó: YouTube)

„Valami nem volt oké...”

Én a repülőn voltam, félúton haza a nyaralásból, amikor anyukámmal megtörtént ez az egész. A tesóim bonyolították le a dolgokat. Én akkor kapcsolódtam be, amikor hazaértem, és akkor intéztem anyunak magán helyet.

 Egyébként két hete jött haza a kórházból úgy, hogy januárban történt ez az egész. 

Annyi volt, hogy gyógyszercsere volt. Anyu súlyos cukorbeteg, és idegi fájdalmai voltak. Beállították a gyógyszereket, viszont valami nem volt oké, és ezért kellett beszállítani a kórházba – idézte fel a drámai pillanatokat Curtis, aki érthetően, hónapokkal az eset után is ideges lesz, ha csak eszébe jutnak a történtek. 

„Én a kutyámat nem engedem ki...”

Már a mentő sem ért ki időben. A tesómék mentek be vele, ahol mondták nekik, hogy nem tudnak ott várni. Kivizsgálják az édesanyánkat, és majd hívják őket, hogyha mehetnek érte. Éjjel hiába hívták a kórházat, senki nem vette fel, majd reggel végül valakit elértek, és akkor mondták, hogy már hazaengedték. Közben a tesómnál volt anyu telefonja a lakáskulcsa…

Rohantak anyu lakásához, ahol egy szinttel lejjebb, egy köntösben és egy papucsban találták meg anyut a mínuszokban.

Több órát volt ott úgy, hogy egy csomó gyógyszert kapott, és nem volt rendben. Én a kutyámat nem engedem ki a kertbe nulla fok alatt fakadt ki a rapper a Frizbi TV YouTube-csatornán péntek este 19:00-kor élesedő videóban.

Curtis
Curtis nem hitt a szemének, amikor meglátta, milyen állapotba került az édesanyja. (Fotó: YouTube)

Curtis azt hitte, édesanyja nem éli túl

Curtis azt is kimondta, hogy azokban a vészterhes napokban azt hitte, édesanyja nem fog felépülni.

Anyut lelkileg nagyon megviselte a dolog, és hát egy több hónapos kezelésre szorul. 

Akkor, ott bármi baja lehetett volna. 

Kaphatott volna tüdőgyulladást, ami ebben a korban, ilyen legyengült állapotban, akár végzetes is lehetett volna. Ahogy hazajöttem, másnap bementem hozzá a kórházba. Ahogy akkor anyukámat láttam, azt hittem nem fogja túlélni. Azt hittem, elveszítjük… – mondta Curtis, aki hozzátette, ma már minden a legnagyobb rendben van édesanyja állapotát tekintve.

Anyu már nagyon jól van. Most is leb*szott valamiért, és ebből tudom, hogy minden rendben van. Volt valami, de amúgy mindig kapok tőle, de ez így van jól… nevetett Curtis

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek