Félelmetes

"A fülfájásom vetekedett a szülési fájdalommal" - veszélybe került a HírTV csinos műsorvezetőjének hallása

Létrehozva: 2024.04.24.

Borzasztó fájdalmakkal kellett megküzdenie a HírTV műsorvezetőjének. Zavaros Eszternek ráadásul a hallása is veszélybe került, amikor egy felsőlégúti betegség szövődményeként kilyukadt a dobhártyája.

„Rendre elkapom az összes ovis vírust, amiket a kislányom hazahoz. Ráadásul engem ezek mindig nagyon megviselnek, és valahogy nálam mindig súlyosabbak, mint Lénánál. Volt már homloküreg- és garatgyulladásom is így” – kezdte Zavaros Eszter.

Fotó: Csorba Márta

„Most egy orrgarat-gyulladást szedtem össze, amivel bevallom, nem foglalkoztam túlzottan. Ennek következményeként, mire eljutottam az orvoshoz, dobhártya-gyulladásom lett. Azt mondta a doktor, hogy ez lehet, hogy ki fog szakadni. Nem tudtam, hogy a dobhártya egy rugalmas hártya, és valóban ki tud szakadni. Amikor ez megtörténik, akkor teljesen szabadon marad a hallójárat. Azonban, ha nem szakad ki, az sokkal rosszabb, mert ha befelé folyik ez a gennyes váladék az még agyhártyagyulladást is okozhat” – magyarázta a Napindító háziasszonya.

 

Aztán tényleg kiszakadt a dobhártyám, ami iszonyatos volt, a fülfájásom vetekedett a szülési fájdalommal, A gondok ezzel nem szűntek meg, jött egy állandó szédülés, és nem hallottam jól, nem is tudtam dolgozni, sem autót vezetni. Nagyon féltem, mert műsorvezetőként a bal fülembe mondják az instrukciókat, a jobb fülemmel azonban nem hallottam, operaénekesnőként pedig elengedhetetlen számomra a jó hallás 

 

- mondta Eszter, aki mostanra szerencsére teljesen meggyógyult.

„Végül összenőtt a dobhártyám, a teljes gyógyulás 3 hét volt. A gégész szerint az esetem iszonyú ritka felnőtt korban, ráadásul egy bagatellnek tűnő felsőlégúti fertőzésből alakult ki. Azóta mindenkit arra biztatok, hogy ne hanyagolja el magát, forduljon orvoshoz betegség esetén!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap