Béres Anettnek az utóbbi időszak nagyon megterhelő volt, hiszen a félresikerült ayahuaska szeánsz után életmentő műtétek és fizikaoterápia várt rá. Most azonban már büszkén mondhatja, hogy újra testileg-, és lelkileg is egészséges. Pár hónappal ezelőtt még azt is elhatározta, hogy egy lézeres kezeléssorozat segítségével leveteti a csuklójáról az egyetlen tetoválását, volt szerelmének a nevét.
Csütörtökön elérkezett az utolsó kezelésének napja is. Anett már a székből büszkén bejelentette, hogy hamarosan végleg tetoválásmentes lesz.
Folytatódik a tetoválásom eltávolítása, és megkockáztatom, hogy ez lesz az utolsó. Mert ha megnézitek, szinte már láthatatlan, de sajnos még picit látszik. Úgy hogy hamarosan véget ér a kálváriám én és a tetoválásom közt, végre megszabadulok tőle
– számolt be Anett a 24 óráig látható történetében.
Ezzel azt is sugallva, hogy így már semmi nem köti volt szerelméhez, semmi maradandó.
Anett mindenkit sokkolt, amikor bejelentette, hogy mégsem lesz esküvő, mert szakított vőlegényével. A különválást nagyon megszenvedte, ezért csak a közeli barátok és családtagjai tudtak róla. Így érhető volt, hogy idő kellett Anettnek, hogy eljusson arra pontra, hogy egykori szerelme nevét eltávolítsa a bőréről.
– Attila nevét az iránta érzett tiszteletből és szeretetből varrattam magamra, de ha ez a felirat végre eltűnik, soha többé nem érhet tetováló tű a bőrömhöz. Mondjuk annak is örülnék, ha semmiféle tű nem érne most egy jó darabig hozzám – viccelődött Anett. Az alábbi videóban jól látszik, hogyan zajlik egy ilyen beavatkozás:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.