Idén a hontalan állatok és az árva gyermekek mellett a mélyszegénységben élő családokon is segíteni akart a Fradisták Az Állatokért Egyesület, akinek elnöke, Hamberger Ádám mellé idén Kucsera Gábor is aktívan csatlakozott. A gyűjtést már év közben elkezdték, csupán most jön a nagy hajrá. December 17-én, a Fradi idei utolsó meccsének napján például adománygyűjtő napot tartanak majd a Groupama Arénánál, hogy tényleg mindent, amit csak lehet be tudjanak szerezni szurkolóik, támogatóik segítségével.
Az egyesület az elmúlt hónapokban több menhelyen is járt, így látták milyen áldatlan állapotok vannak mindenhol. A választásuk mégis a salgótarjáni Mancs a Szívben Állatmenhelyre esett, miután a talaj is olyan botrányos állapotban van, hogy már nem csak az ott élő állatok élete nehezített, hanem az ott dolgozó munkásoké és önkénteseké is. Éppen ezért a céljuk a talajzat kijavítása lesz, egy gumiszőnyeget, járólapot szeretnének nekik készíteni, hogy élhető körülmények legyenek a menhelyen mindenki számára.
Közel egymillió forint ez a beruházás, amivel segítenénk a menhelynek. Ehhez anyagi forrás kell
- emelte ki Ádám hozzátéve, hogy természetesen a tápot, az eszközöket is elfogadják.
Az egyesület az állatmenhelyeket 10 éve, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika tagjait pedig immáron 15 éve segíti. Gábor elmondása szerint a Fradi tábor ilyenkor összeáll, mint egy nagy család, így nagyon sok mindenkin tudnak segíteni. Idén először például a mélyszegénységben élőkön is:
Volt egy angyallisták, amit 12 mélyszegénységből származó család gyermekei írtak. Azokat már sikerült beszerezni, nekik biztos sikerül mosolygóssá tenni a karácsonyt
- mesélte büszkén Ádám, de hozzátette: itt még nem állnak meg.
Az adománynapjukon minden olyan hozzájárulást szeretettel várnak, ami hasznos lehet egy gyermek számára: plüssjáték, ruha, tartós élelmiszer. Tudják, december 17-től kezdve csak egy hetük lesz mindent kiszortírozni, de Gábor a legkevésbé sem fél.
A Fradi tábor elég nagy, és ilyenkor mindenkit mozgósítunk. Mindenki odateszi magát, az adományok mindig célba érnek. Van, aki BKK-val kézbesíti az ajándékokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.