Kifakadt a Sztárbox miatt a magyar műsorvezető

Rácz JEnő
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 22. 13:00 / FRISSÍTÉS: 2023. november 22. 17:03
Bolgár György nem kertelt, elmondta a véleményét a Sztárbox műsoráról...

Bár az RTL nagy reményeket fűzött a Sztárbox című műsorához, a legutóbbi adásnak igencsak érdekes visszhangja lett. Már csak azért is, mert a nézők élőben láthatták, ahogy Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy az egykori válogatott focista elájult a ringben. A sportolóhoz azonnal orvost hívtak, hiszen mozdulatlanul feküdt, párjára, Róka Adrienne-re pedig annyira ráhozta a frászt, hogy sírva ugrott be a küzdőtérre, és ott várta, amíg kedvesét megvizsgálják a szakemberek. Végül megállapították,  hogy a kisebb agyrázkódás mellett valószínűleg nem esett komolyabb baja Kabátnak, ám a mérkőzést nem folytathatta, így a séf a Sztárbox eddigi legdurvább kiütésével nyert. 

Bár a történtek után Rácz Jenő szimpatizánsai ujjongva örültek az eredménynek, az átlagos néző már nem így gondolkodott. És egyébként a Klubrádió műsorvezetője, Bolgár György sem. 

AC4I7476
Súlyos véleményt fogalmazott meg a Sztárboxról Bolgár György (Fotó: Szabolcs László)

„Ez lenne a szórakozás?”

A Megbeszéljük című rádiós műsorban jó pár percet annak szentelt a műsorvezető, hogy elmondja, mit gondol az RTL dédelgetett show-járól. Nos, valószínűleg a készítők nem voltak felkészülve arra, hogy a műsor előrehaladtával egyre több negatív vélemény lát majd napvilágot. Többek között olyan is, melyben azt is firtatják, hogy egy ember kiütése, vagy éppen ájultra verése hogyan lehet bárkinek is szórakoztató?!

A Sztárbox című tévéműsorban kiütötték az egyik résztvevőt. Kabát Péter, volt válogatott focistát, aki utána eszméletlenül feküdt a ringben 

– kezdte mondandóját Bolgár, aki azt is kérdőre vonta, hogy egyáltalán erre van-e igénye a közönségnek. Valóban vért szeretnének látni, vagy csak "muszáj" nézniük?

– Ez lenne a szórakozás? Ezt a show-t akarja a közönség? Egy kis vért, vagy sokat? Csak ülök, és nem értem – tette hozzá a műsorvezető, akinek véleményén egyébként a nézők is osztoznak...

Már a haveroknak sincs gyomra ehhez

Bolgár sarkalatos véleményéből egy fontos dolog mérhető le: már a balos haveroknak sincs gyomra ahhoz, hogy tapsoljanak az egymást véresre, ájultra püfölő RTL-es celebekhez.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.