A Fekete Vonat egykori rappere, Fehér Tibor közel egy éve él hajléktalanként. Bevételek és munka hiányában nehezen boldogul a mindennapokban, nem számíthat másra, csak a barátaira, akik az utóbbi időben sorra fordulnak el tőle. A kivételesen tehetséges zenész ma már a túlélésért küzd, erre enged következtetni az is, hogy az interneten árulja a holmijait. Pontosabban azt az ominózus piros kabátot, amit korábban elloptak tőle.
„Kifogytam belőle… XXL ☆ ELADÓ ☆ Írj privátban... 🙂” – írja az „apróhirdetés” mellé a rapper.
Beat még februárban a közösségi oldalán tette közzé: lopás áldozata lett. Nem mást, mint egyenként több mint félmillió forintot érő kabátjait lopták el tőle.
– Eltűnt 2 kabátom az otthonomból. Szeretném kijelenteni: holnap reggel feljelentést teszek a rendőrségen és igen, pontosan tudom, ki lopta el! – írta ki a zenész.
A rapper arra számított, hogy a tettes olvassa majd a bejegyzést, ugyanakkor azt is leírta: a számára eszmeileg is értékes kabátok eltűnésével egy konkrét személyt gyanúsít, mi több, meg is fenyegette a vélt elkövetőt, hogyha nem kerül elő a kabát rövid időn belül, a rendőrségre megy.
Az egyik szóban forgó értékes kabát egy Paris Saint-Germain darab, a másik pedig egy Avirex dzseki, ami akár 500.000 forintot is megér.
Időközben kiderült, szó sincs itt ilyen formán betörésről vagy lopásról. Pedig Beat egyik őrjöngő videójában a barátokat, a volt zenésztársakat, egyben pedig azt a nőt, akivel 23 évet élt házasságban, nem mellesleg a gyermekei édesanyját is lehordta a sárga földig. Ezt már az exfeleség sem tűrte tovább. Egy Facebook-os posztjában nyitotta ki a száját, és tisztázta magát a gyalázkodó vádak alól. Éppen ebben tett említést arról a bizonyos kabátról is, ami jelenleg az új gazdáját keresi.
A legundorítóbb húzásod viszont az volt, mikor elloptad a tévét a lakásból. És eladtad. És én ezért azt mondtam neked, hogy nem adom vissza a kabátodat, addig, amíg nem hozod vissza a tévét az unokáknak.
– Mert nem velem b...tál ki, hanem a saját unokánkkal, mert a kislány, tudtad, hogy azt nézegeti a járókából, sír, ha nem megy a mese és nem nézheti. Erre bementél a Víg utcába és feljelentést tettél, hogy elloptam a kabátot! – írta korábban az asszony.
Nos, mindez már a múlt. A lényegen nem is változtat, annyira nehéz helyzetbe került a rapper, hogy féltve őrzött, eszmei értékkel bíró dzsekije is eladósorba került. És úgy tűnik, jelentkező szép számmal akad, már csak az a kérdés, hajlandó lesz-e valaki a több százezer forintot leperkálni érte. Az viszont tény, csak átmenetileg oldhatja meg a pénz a súlyos gondokkal küzdő Beat helyzetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.