Molnár Gusztáv körülbelül két hónappal ezelőtt hagyta el azt a komlói addiktológiai központot, ami a krónikus szenvedélybetegségtől megszabadulni kívánó embereknek segít talpra állni. A színész 265 napon keresztül küzdött a démonaival Komlón, az orvosok korábban azt mondták, ha tavaly novemberben a barátai nem viszik be, ma már nem lenne életben. Gusztáv viszont hihetetlen akaraterőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, a külvilágtól teljesen elzárva gyógyult, már több mint 300 napja nem ivott alkoholt. Új szenvedélye a sport, és a külsején is látszik, hogy teljesen új életet kezdett a rehab óta.
A színész élete fenekestül felfordult, amióta a gyógyulás útjára lépett. A Borsnak elmondta, néha zavarba is jön attól, mennyi megkeresést kap olyanoktól, akik hasonló függőséggel, problémával küzdenek, mint amiken neki kellett felülemelkednie a túlélés érdekében.
Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy veszélybe került az élete
- Naponta kapok leveleket függőktől, vagy olyanoktól, akiknek a családjában jelen van ez a probléma. Számomra is szokatlan, de példaképként tekintenek rám, segítséget kérnek. Lehetek bármilyen elfoglalt, mindegyik levélre, megkeresésre válaszolok, sőt, a levélírók telefonszámát is el szoktam kérni, amivel alaposan meglepem őket. Olyan is előfordult már, hogy személyesen is találkoztam valakivel, annyira megragadott a története. Ilyenkor igyekszem megosztani a tapasztalataimat, és azt sem titkolom, milyen nehézségeken mentem keresztül.
- kezdte a Borsnak Guszti, aki nem gondolja, hogy ő találta fel a spanyol viaszt, de ahol tud, segít a komlói tapasztalataival.
A színész szeptember 17-én arról számolt be, hogy egy fiú teljesen váratlanul megállította őt az utcán, hogy elmondja: az ő példájából tanulva mert segítséget kérni, hogy legyőzze a függőségét.
-
Ma megállított egy fiú az utcán, és megköszönte, hogy miattam mert segítséget kérni ő is. Talán ez az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Szép estét mindenkinek…
- írta akkor Guszti az Instagramon, a kommentelők pedig nem győzték dicsérni a kitartását.
-Tudod, miért szeret mindenki? Mert hiteles vagy. Mert vállalod a gyengeségeidet, a hibáidat. Szembenézel a problémákkal, nem elbújsz előlük. És mert ezekkel adsz erőt, mutatsz utat másoknak. Vagyis feladatod van. Mi meg szemmel tartunk, mert nagyon bírunk Téged. Reméljük, hamarosan láthatunk a képernyőn. Vagy bárhol. Akárhol.
- Csak így tovább! Büszkén, emelt fővel, előre nézve! Egy családtagom épp most küzd...de nem adja fel! Bízom benne, hogy neki is sikerülni fog!
- Erőt és kitartást kívánok, nagy utat tettél meg, és ez nagyon szép teljesítmény! Tudod: nincs más hátra, mint előre.
Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el Guszti bejegyzését, ő pedig a Borsnak azt is elárulta, komolyan fontolgatja, hogy a jövőben a színészet mellett segítői pályára lép.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.