Rubint Réka: „Az az álmom, hogy egy nap főállású nagyi legyek!”

Rubint Réka a hot! magazinnak mesélt eddigi életéről, és jövőbeli terveiről. Olyan oldalát is megismerhettük a fitneszlady-nek, amit eddig nem.

Ha nem mész férjhez fiatalon, talán ma egyedül élnél, mint azok, akik mellett a karrierépítésükre koncentrálás miatt elment az élet?

Elképzelhetetlen, hogy ne lenne családom! A szüleink úgy neveltek minket a bátyámmal, hogy az volt a pozitív minta előttünk. Tudtuk, hogy megházasodunk, lesznek gyerekeink, munkánk, amit szeretünk. Egy gyereket nem csupán nevelni kell – nagyon fontos, hogy jó példával járjunk elöl. Az, hogy nálunk heti négyszer-ötször meleg vacsora van az asztalon, hogy a közös vasárnapi ebéd nem maradhat el, hogy a fiaimnak ma is külön-külön készítek reggelit, ebédet, nekem nem fáradság. Évente megyek asztrológushoz, aki mindig megerősít, hogy nemcsak amiatt első a család számomra, mert Rák a csillagjegyem, hanem mert ez benne van a születési képletemben.

Egyszer azt mondtad: fogsz egy bőröndöt, és lelépsz – hadd tudja meg a környezeted, mit veszítenek, ha nem ugrálsz körülöttük! Ez még áll?

Dehogy! Az évek múlásával az ilyen kirohanások megszűnnek. Amikor az ember látja, hogy a családjában élők milyen hálásak a gondoskodásért, és szeretettel viszonozzák is, egy órára se akar lelépni. Húszéves Lara lányom már önállóan él, mégis küldi az SMS-eket arról, hogy hol jár, mit csinál, rendszerint főzés közben is videohívásban egyeztetjük a receptet. Norbika most múlt 18, de ma is odabújik hozzám, és azt súgja: „Szeretlek, anya!” Zalán a suli előtt száll ki a kocsiból, 12 évesen nem tartja cikinek, ha átölelem. Azt mondják, a szülő azután kap visszajelzést a gyereke neveltetéséről, ha az már kirepült a fészekből. Nálunk a szeretetnek semmi nem állt az útjába – és soha nem is fog. Ki merem jelenteni: én jól csináltam, jó anya vagyok.

„Önmagamhoz képest lassítottam”

Folyton pörögsz, a külföldi nyaralásaid alatt is edzést tartasz a szálloda kertjében! Mikor jut magadra egy kis énidő? 

Idén pont az volt az újévi fogadalmam, hogy picit lassítok. Huszonegy éve járok légzésterapeutához, és Kata rengeteget segített, hogy rátaláljak a belső békémre. Fél éve ismertem meg a hangtálak világát, ami abban segít, hogy a folyton rohanó Rubint Réka időnként találkozzon a kisimult lelkű Rubint Rékával. Eddig a családra és a munkára fordítottam minden időmet, de mára megtanultam magamra is figyelni. 

Támogat a család?

Norbi nemrég azt mondta, hogy kifizeti a fellépési díjamat, csak maradjak vele otthon pár órát. Kezdettől fontos a kettesben eltöltött idő: egy-egy spontán randi, mozi, vacsora. Amikor külföldön tartok Alakreform tábort, szinte mindig elkísér a család – mi így alakítottuk ki az életünket. A szüleim mezőgazdászok voltak, a bátyámmal mi a földeken segítettünk. Az én gyerekeim a színpad mellett nőttek fel, miközben mi edzést tartottunk, de így láthatták, hogy amink van, azért keményen megdolgoztunk. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert mindhárman őszinte, segítőkész, igaz emberekké váltak. 

Zavarja még Norbit, hogy nem ő az egyedüli kenyérkereső?

Már nem. Hasonló férjet választottam, mint amilyen apukám volt: elsősorban ő tartotta el a családot, bár édesanyám is dolgozott. Amikor Norbival szóba került a jövőnk, kiderült: azt szeretné, amit édesapám, vagyis ő járna el dolgozni, én meg anyaként otthon maradnék. Hogy ne tűnjek el örökre a tűzhely mögött, néha elmennék vele közös fellépésre, évente forgatnánk velem pár aerobikkazettát. Ez így is volt évekig, ám amint várandós lettem Zalánnal, valami hiányt éreztem. Mardosott is a bűntudat, hogy mi lehet ez az érzés. Hamarosan háromgyerekes anya leszek, szeret a férjem, mindenünk megvan, a Schobert Norbi–Rubint Réka páros tagjaként ismer az egész ország. Mégis hiányzott valami az életemből, aztán rájöttem, hogy mi: a lánykori aerobikóráim. Amikor közöltem Norbival a terveimet, egyáltalán nem lelkesedett. Azt hitte, majd lemondok az álmomról – ehelyett várandósan kibéreltem egy sportcsarnokot, és a semmiből kezdve edzéseket tartottam. Az öt vendégből lett tíz, a tízből harminc, s mire szülni mentem, a harmincból kétszáz. A szülés után két héttel, Zalánnal az oldalamon már újra órát tartottam. A hajdan tiltakozó Norbi pedig ma a példaképének tart!

„Nehéz volt feldolgozni a szüleim halálát”

Zalán még kamasz, ám a nagy­fiad­nak barátnője van, a lányod egy éve elköltözött. Egy napon mind kirepülnek, és már a párjuk lesz a legfontosabb nekik. Ez milyen érzés? 

Mindig olyan anya voltam, akinek a család az első, aki mindent meg akar oldani helyettük. Ezt Lara tiniként megszenvedte, de szép lassan visszatalált. Elsőszülöttként a széltől is óvni akartam, ami ellen folyton lázadt, és amikor szerelmes lett, a helyzet csak nehezebb lett. Akkor hoztam egy döntést: az egészség az első, azontúl bárki lesz a gyerekeim párja, bármit akarnak dolgozni, nem szólok bele. Az számukra a minta, amiben felnőttek, el fogják tudni dönteni, hogy milyen irányba haladjanak. Jó érzés, hogy a gyerekeim a mai napig kikérik a tanácsaimat, hogy önként mesélnek a magánügyeikről. A lányom mostani párja remek srác, Norbika barátnője pedig egy tündér!

A férjed többször volt életveszélyes állapotban, és kis különbséggel elveszítetted a szüleidet is. Az interneten évek óta kapod a bántásokat, idén nyáron a válásotokról jelentek meg álhírek. Mások ennek a tizedétől összeomlanának! Te miből merítesz mindig új erőt a felálláshoz?

22 éve azzal vádoltak, hogy nem szerelemből mentem hozzá az ország Norbijához. Jászberényből dolgos vidéki lányként, csillogó szemekkel a nagyvárosba érkezve nem értettem, miért feltételezik rólam vadidegenek, hogy haszonleső vagyok. Ám ha ez nincs, sose kezdek légzésterápiára járni, ami segített rátalálni a belső erőmre. Elképzelhető, hogy ma mindent tragédiaként fognék fel, ami az elmúlt években történt velem, viszont idővel önmagában hívő emberré lettem, aki nem vár senkitől segítséget, csakis Rubint Rékától. Csoda, hogy még beszélhettem édesapámmal, és megölelhettem, mielőtt örökre elaludt. Hálás vagyok, amiért édesanyám halála előtt mesés három hónap adatott meg vele, amiért egy órával azután, hogy jóízűen ette velünk együtt a főztöm, a karjaim közt hunyt el, és nem egy kórházi ágyon, egyedül. Nehéz volt feldolgozni a szüleim hirtelen és váratlan halálát, mégis hálás vagyok, hogy velük lehettem az utolsó óráikban. A sors ajándéka az is, hogy épp otthon voltam, amikor pár hónappal édesanyám halála után Norbi szinte ugyanott esett össze sztrókban, ahol anyukám meghalt. 22 éve ez a sok, egymást követő tragédia padlóra küldött volna, de az évek során megerősödtem, és megtanultam, hogy minden nehézség egy lehetőség a fejlődésre. Az égiektől a megoldás képességét kaptam – igyekszem megtanítani a gyerekeimnek is.

Kiszállsz valaha a mókuskerékből?

Biztos, hogy nem, mert nem az a típus vagyok. De az az álmom, hogy egy nap főállású nagyi legyek, hogy ott sorakozzanak a műanyag kismotorok a teraszon, hogy éjszaka felszisszenjek, mert ráléptem egy legóra, hogy az unokáimnak megmutassam a világot. Rájuk mindig lesz időm, viszont abban biztos vagyok, hogy csinálnom kell még valamit. Továbbra is emberek közt szeretnék maradni. Az az álmom, hogy legyen egy tengerparti éttermem, ahol vendégül láthatom az embereket, és beszélgethetek velük. Ezzel párhuzamosan néha tartanék fitnesztáborokat is – tartalmas száz évre vágyom!