ERŐSZAK

Réka vallomása: Hermetikusan elzártam magam Alekosztól

Buster

Létrehozva: 2023.10.30.

Alekosz ugyan hallgat a hétvégén kipattant szakítási botránnyal kapcsolatban, de a kétgyermekes anyuka már nem hallgat tovább.

Kinyílt Pandóra szelencéje, mindez pedig ország-világ előtt történt, hiszen az Ázsia Expressz forgatása alatt szó nem szállhatott el a szélben, és tett nem maradhatott rögzítetlenül. Alekosz pedig minden határon túllépett, amikor gyakorlatilag sorozatban bántalmazta verbálisan Rékát, akivel saját bevallása szerint „speciális kapcsolatot” ápolt.

Alekosz hiába is keresné Rékát. Az anyuka döntött... / Fotó: TV2

Végleg kitette a szűrét… 

Nos, speciális kapcsolat ide, vagy oda, egyetlen emberi lény sem köteles hosszú, vagy akár rövidtávon elviselni azokat a megalázó szituációkat, melyeket a görög teremtett Réka számára a TV2 kalandreality-jében. Az édesanyát ugyan ott az adrenalin fűtötte, és számára teljesen idegen élethelyzetben csak ritkán és talán nem is elég határozottan kérte ki magának Alekosz viselkedését, de mint ismeretes, hazatérve a sarkára állt és nemrég végérvényesen kiebrudalta életéből a férfit, akibe egykor ugyan szerelmes volt, de mára teljesen kiábrándult. Réka erről a Levente Klubja néven futó YouTube csatorna legfrissebb epizódjában vallott Lakatos Leventének.

„Alek egy idő után jelentkezett...”

A Bors most arra volt kíváncsi, hogy Réka kapott-e bármilyen visszajelzést Alekosztól és szerencsére megnyugtató választ kaptunk. – Eddig, ha összevesztünk, én hiába gondoltam véglegesnek a dolgot, Alek egy idő után jelentkezett nálam valamilyen üzenettel. Ezekben rendszerint egy képet küldött önmagáról, vagy egy helyről, ahol éppen járt és amiről tudta, hogy emlékeket ébreszt bennem. Ezt addig ismételte, amíg végül visszaírtam neki és ezzel máris újra és újra belesétáltam a csapdájába.

 Na, ennek vége! Hermetikusan elzártam magam Alekosztól, így fogalmam sincs, hogy lenne mondanivalója a számomra és hogy őszinte legyek, nem is érdekel!

 – kezdte lapunknak Réka, aki az elmúlt nyár alatt rengeteget tanult önmagáról és arról, hogy nem kell fizikai erőszak ahhoz, hogy az ember egy bántalmazó kapcsolatban éljen.

„Azt tudtam, hogy szemét volt velem...”

Tisztában vagyok vele, hogy rendre hatalmas hibát követtem el, amikor visszaengedtem őt az életembe, hiszen minduntalan lelkiismeret-furdalás nélkül bántott. Ez az oka annak is, hogy koránt sem állok készen egy új kapcsolatra. Fel kell dolgozzam mindazt, ami velem, velünk történt és szembe kell nézzek magammal. Fel kell ismernem, hogy én magam hol hibáztam és változtatnom kell ezeken a berögződéseimen, mielőtt újra megpróbálok bízni egy férfiban – magyarázta az Ázsia Expressz amazonja, aki most, a műsor epizódjait látva ébredt rá, hogy mit is viselt el Alekosznak, szinte szó nélkül. – Azt tudtam, hogy szemét volt velem, de azt hittem, hogy ez nem volt rám akkora hatással. Most viszont az adásokat nézve látom, hogy mekkorát tévedtem. Igenis látom, hogy nem voltam önmagam és ez nagyon szomorúvá tesz. 

Minden esetre rengeteget fejlődtem az utóbbi hónapokban és soha többé nem gyengülök el! 

– jelentette ki határozottan Réka. Természetesen kerestük Alekoszt is, hogy reagáljon a szakítás hírére és Réka szavaira, de a görög nem élt a lehetőséggel.

Hogy a TV2 kalandjában, jelenleg még egy párként látható Réka és Alekosz között hová mérgesedig a felszín alatt ott forrongó feszültség, az kiderül minden hétköznap este a Tények Plusz után.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197495_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"