LOPÁS

Fizetés nélkül hajtott el egy pesti benzinkútról a magyar színész

Buster

Létrehozva: 2023.10.31.

Módosítva: 2023.10.31.

Lopás megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrség, ugyanis egy ismert magyar színész fizetés nélkül távozott egy XVII. kerületi töltőállomásról, miután teletankolta autóját.

A Bors egyik olvasója vasárnap késő este komoly rendőri jelenlétre figyelt fel az egyik Pesti úti benzinkúton, ahová maga is tankolni érkezett. Amíg várakozott, beszédbe elegyedett egy szintén a sorára váró hölggyel, aki elmesélte neki, hogy egy népszerű színész-énekes miatt van a felfordulás, mivel nem sokkal korábban teletankolta az egyébként igencsak jellegzetes és gigászi méretű terepjáróját, majd mint aki jól végezte dolgát, útjára indult. A baj csak az volt, hogy nem egyenlítette ki a számláját.

Fizetés nélkül távozott a kútról a színész (Fotó: Bors)

Egy meglehetősen híres színészről van szó”

Én már csak a végkifejletre értem oda, vagyis arra, hogy a rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel az esetről és éppen a kamerafelvételeket nézték az irodában. 

A hölgy, akivel beszéltem viszont az egészet látta és azt is elmondta, hogy kit is keresnek a rendőrök az „elhajtás” miatt. 

Egy meglehetősen híres és kisportolt színészről van szó, aki a szemtanú szerint feltehetően véletlenül hajtott el. Amolyan black out-ja lehetett, vagyis simán csak figyelmetlen volt, mert telefonált, miközben tankolt. Velem is esett már meg hasonló – kezdte lapunknak olvasónk, aki hozzátette, várt még egy kicsit a kúton, mert kíváncsi volt, hogy sikerül-e előkeríteni az elkövetőt.

benzinkút
Erről a kútról hajtott el fizetés nélkül a színész-énekes (Fotó: Google Maps)

Megtették ellene a feljelentést

Úgy húsz percet még vártam, mert egyébként kifejezetten kedvelem az ominózus pasit és gondoltam jól megnézem magamnak, ha visszajön fizetni, de végül a rendőröknek nem sikerült számot szerezniük hozzá és persze más dolguk is volt, mint a bohókás színész keresgélése. Ahogy hallottam, megtették ellene a feljelentés, hiszen figyelmetlenség ide vagy oda, a lopás mégiscsak megtörtént, még ha szabálysértési értékhatáron belüli is a kár – tette hozzá informátorunk


Eljárás indult az ügyben

A Bors megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, ahonnan az alábbi tájékoztatást kaptuk az esettel kapcsolatban: „Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályra érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy 2023. október 29-én 22 óra körül, Budapest XVII. kerület Pesti úton lévő töltőállomásról egy férfi fizetés nélkül távozott. A BRFK szabálysértési eljárást indított lopás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen” - írták válaszukban.

Flashing,Lights,Of,The,Police,Car,Into,The,Checkpoint,In
Hivatalból indult eljárás (Fotó: Shutterstock)

Természetesen megkerestük a benzinkutat üzemeltető céget is, ahol megerősítették, hogy valóban a színész lépett le tőlük fizetés nélkül, majd hozzátették, hogy az okozott kár azóta megtérült és a feljelentést is visszavonták.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek