
Ahogy arról már beszámoltunk, lezajlott a Dancing with the Stars 4. évadának 2. adása, ahol ezúttal egy újabb páros, Sydney van den Bosch és táncpartnere, Ádám Csaba búcsúzott a versenytől. Bár a páros a műsortól elköszönt, további közös tervre derült fény.
A műsor után a kieső páros több témát is érintett Gelencsér Timinek.
Kár szépíteni, tényleg nagyon meglepődtünk. Azt gondolom, hogy nagyon nagyon szép produkció volt, jobban szerettük, mint a quicksteppet
– mondta Sydney van den Bosch.
− Furcsállom azt, ha valakinek ez nem jött át. Tényleg ez nem volt se flitter, se glitter, ez egy örömtánc volt – fejtette ki a modell, aki hozzátette, esélyt sem kaptak arra, hogy latint táncoljanak, ami a partnere specialitása. Ennek kapcsán Sydney elmondta, hogy mire vágyik partnerétől a kiesés után.
Mondtam a Csabának, meg kell, hogy tanítson egy olyan latin táncra, ami a vérében van, ami az ő virtusa és az ő szakmája!
– közölte határozottan Sydney, aki egyébként a Dancing With The Starsban tervezett következő produkciójukról is mesélt.
A következő táncunk a kortárs lett volna, amit a Csaba úgy összerakott, de tényleg úgy összerakott, hogy én meg fogom vele csinálni
– ígérte meg a szépség, aki hozzátette, partnere még egy ideig Budapesten marad, így még eltudják táncolni azt, amire a műsorban már nem lesz lehetőségük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.