Alekosz kiakadt a Power of Love szerelemkeresőire

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 05. 09:00
Nagy Alekosz hatalmas tapasztalatot és viszonylag szerény sikereket könyvelhet el a párkeresés terén, véleménye viszont bőven van a témában.

A görög származású híresség egy igazi polihisztor, már ha valóban elhisszük, hogy nincs olyan téma, melyben ne lenne releváns véleménye és persze ne lenne igaza. Ezért is mondhatjuk ki, hogy nincs ezen a sártekén alkalmasabb ember arra, hogy tanácsot adjon a Power of Love szerelemkeresőinek. 

alekosz
Nagy Alekosz komolyan vette a feladatát. (Fotó: Bors)

Körbevezette újságírónkat a luxus szerelmi fészekben

Nagy Alekoszt a Bors is elkísérte a külföldi forgatási helyszínre, ahol nem csak az érkezése célját árulta el nekünk, de egy rövidke "tárlatvezetést" is tartott munkatársunknak ott, ahol a Super TV2 boldogságra és főként párra vágyó játékosai élik mindennapjaikat. A görög persze nem állta meg, hogy ne fejtse ki véleményét főként a hölgyekről. A videónkból kiderül, hogy komoly megfigyeléseket tett, így már azt is látja, kik azok a lányok, akik nem feltétlenül a szerelmet, inkább a biztos egzisztenciát látják a műsorban szereplő férfiak némelyikében. 

„Sajnos az a helyzet...”

Mindenhol a bársony uralkodik és megjelenik az arany. Ugye a nők szeretik az aranyat.

 Aki aranyásó, az általában itt szokott ülni, mert tudat alatt vonzza ez a hely 

– mondta lapunk kamerájának Alekosz, aki észrevette, hogy a „lányház” konyhája érintetlen. – Hát itt van a konyha, de sajnos az a helyzet, hogy nem tudnak főzni. Nem lesznek háziasszonyok. Volt amelyik egyenesen azt hitte, hogy a bundás kenyér panírja az olyan, mint a rántott húson a prézli...–magyarázta hüledezve Nagy Alekosz, aki persze feltehetően kissé eltúlozta a problémát. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.