Kibékültek? Eltűnt Opitz Barbi oldaláról a szakításról szóló bejegyzés

opitz barbi
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 01. 16:08
Pénteken úgy tűnt, hogy véget ér Barbi kapcsolata.
K.B.

Opitz Barbi és párja, Albert kapcsolata meglehetősen viharosnak tűnt az elmúlt hónapokban. Többször megpróbálták együtt és külön is, azonban mindig egymás mellett kötöttek ki. Eközben Barbi apjával és anyjával is rendszeresek voltak a balhék, volt itt rendőrségi feljelentés, és nyilvános fenyegetőzés is. Az ügy végére úgy tűnt, hogy pont kerül, amikor az énekesnő egy Instagram-bejegyzésben azt írta, hogy végül szakítottak Alberttel péntek délután, azonban néhány perccel a poszt megszületése után eltűnt a bejegyzés. Úgy tűnik, hogy mégis megbeszélték a nézeteltérésüket.

social media award opitz barbi
Opitz Barbi és Albert kapcsolata nem volt éppen problémamentes /Fotó: Nagy Zoltán

Nem ez az első eset, hogy néhány órára "szakítottak" a fiatalok. Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Opitz Barbi bejelentette, hogy szakítottak, majd terjedelmes posztban magyarázta meg, hogy együtt vannak, csupán olyan embernek hitt el pletykákat, akinek nem kellett volna. Lehet, hogy most is ez történt, ugyanis most még gyorsabban tűnt el a szakításról szóló bejegyzés, amiben így fogalmazott szűkszavúan a fiatal énekesnő:

Hivatalosan is lezártam Serleg Alberttel a "kapcsolatunkat".

A bejegyzés azonban már nem olvasható el az énekesnő Instagram-sztorijában.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.