Máris kibékültek? Gyanús képet osztott meg a megcsalt DJ

Ponekker Virág
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 13. 18:00
Békülést sejtenek a rajongók Ponekker Virágéknál. Néhány hete még a párja hűtlenségétől volt hangos a sajtó, a zenészek azonban most közösen posztoltak...
Prac Lee

Fordult a kocka: a közvélemény a megcsalt lemezlovasnő ellen fordult! Nyár elején megrendítő posztban hozta nyilvánosságra Ponekker Virág a szakítását két kisgyermeke édesapjával. Elárulta, a férfi hűtlensége miatt pontot tett a kapcsolat végére. Vagy mégsem?

Ponekker Virág és Ács Dániel
Derült égből villámcsapásként érkezett a szakításuk híre, most pedig a békülést rebesgetik. Fotó: Facebook

Szakítás után mindenki Virág pártjára állt

Virág párja, a szintén lemezlovas Daniel Nike azzal bukott le, hogy míg felesége a két gyermeket fáradhatatlanul ellátta, ő a péniszéről küldött fotókat több rajongójának is. A fiatal anyuka nagyon sokáig érlelte a döntést magában, egyedül maradjon-e a két pici gyermekkel, vagy vállalja azt, hogy a párja újra és újra megcsalja. Mert a hűtlenség után sosem múlik el a bizonytalanság, mindig ott marad a kétely, vajon ezek után meg lehet-e bízni a másikban – fogalmazott még júliusban a Borsnak.

Virág bejelentése után a követőtábora egy emberként állt ki a fiatal anyuka mellett, aki magára maradt a két gyerkőccel. Sőt, a kommentharc odáig fajult, hogy a férfi egyenesen halálos fenyegetéseket is kapott.

Békülés a láthatáron

Úgy fest, most változhat a narratíva, a hétvégén ugyanis váratlan bejegyzés tűnt fel a két zenész oldalán. Az immár Daniel Weirdo néven futó férfi munka közben, a stúdió monitorjáról osztott meg fotót, a képen pedig bejelölte exét, Virágot is, aki később újraközölte a 24 óráig elérhető Instagram Story bejegyzést. A kép arra utal, hogy a zajosan elvált páros most összefogott és közösen munkálkodik. Sokak szerint ez egyúttal a családi béke visszaállását is jelenti, amit egyértelműen helytelenítenek! Míg eddig Dániel kapta a negatív kommenteket, a közvélemény most Virág ellen fordult.

Pont ezért tiszteltem a nőt, mert volt büszkesége. Idáig – vélekedett egy kommentelő Redditen.
Mekkora egy veréb nő, istenem. Semmi tartása nincs – így egy másik.
Szóval az ilyenek miatt hiszik azt a férfiak, hogy minden nőnek az kell, hogy úgy bánjanak vele mint a ronggyal, áh értem – érkezett egy szarkasztikus reakció is.
Egyikőtöknek sem tűnik fel, hogy mindegyikük mindig úgy lép szintet, hogy magánéleti krízist tettet, amit könnyes kibékülés követ? Olyan birkák az emberek – fejtegette a helyzetet egy újabb hozzászóló, míg néhányan Virág védelmére keltek, s azt taglalták, hogy talán egy korábbi, a botrány előtti közös projektjük érett be mostanra, s ez nem jelenti automatikusan, hogy Virág visszafogadta volna a csalfa férfit.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.