Madonna megtörte a csendet: először szólalt meg állapotáról a súlyos beteg énekesnő – fotó

Madonna
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 10. 21:40
Madonna elképesztően hálás a rengeteg imáért és szeretetért, amit kapott.
N.T.

Ahogy arról a Bors is beszámolt, június végén futótűzként terjedt a hír, miszerint súlyos bakteriális fertőzés miatt intenzív osztályon kezelték Madonnát.

65th GRAMMY Awards - Show
Az egész világ Madonnáért aggódott, most köszönetet mondott Fotó: Kevin Winter / Getty Images

Valamivel később az is kiderült, hogy a popdívára eszméletlenül talált rá a családja, ezután sürgősen kórházba szállították, ahol még intubálni is kellett. A 64 éves énekesnő szerettei és rajongói már a legrosszabbra is felkészültek, még a magyar sztárok is megszólaltak az ügyben.

Szerencsére azonban Madonna hamarosan jobban lett és már csak az otthonában szorult orvosi felügyeletre, most pedig maga is megszólalt a történtekről. Ez az énekesnő első reakciója a kórházba kerülése óta. 

 

Köszönöm a pozitív energiát, az imákat, a gyógyító és bátorító szavakat. Éreztem a felém áradó szeretetet. A gyógyulás útjára léptem, és hihetetlenül hálás vagyok az életemben lévő összes áldásért. Amikor felébredtem a kórházban, az első gondolatom a gyermekeim voltak. A második gondolatom az volt, hogy nem akarok csalódást okozni senkinek, aki jegyet vett a turnémra

 

– kezdte hétfői Instagram-posztját Madonna, amit a Mirror szúrt ki. Hozzátette: azokat az embereket sem szerette volna cserben hagyni, akik az elmúlt időszakban a turné megvalósításán dolgoztak.

 

Utálok bárkinek is csalódást okozni

 

– magyarázta, majd azzal folytatta: 

 

Most az egészségemre koncentrálok, és arra, hogy megerősödjek, de biztosíthatlak benneteket, hogy amint tudok, visszatérek hozzátok!

 

Az énekesnő kitért az elhalasztott turnéjára is, mint írja, az észak-amerikai fellépéseit átütemezik, és a tervek szerint októberben kezdődnek majd Európában a koncertek.

 

Nem is lehetnék hálásabb a gondoskodásotokért és támogatásotokért. Szeretettel, M 

 

– zárta gondolatait Madonna. Az énekesnő még egy szelfit is megosztott, amit a posztban lapozva tudunk megnézni. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.