Ebből baj lesz: Így lépett színpadra Marics Peti a balesete után - Fotó

Marics Peti
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 29. 18:00
A ValMar fiatal énekesét nemrég az orvos is figyelmeztette, ám úgy tűnik, annyira fűti a hév, hogy nem hallgat senkire.
Doris

Minden jel arra mutat, hogy Marics Peti egyszerűen nem bír magával, és ezzel komoly veszélybe sodorja a saját egészségét. Ahogy a Bors arról már beszámolt, a ValMar ifjú titánja június 22-én szenvedett súlyos balesetet a Budapest Park színpadán. A fiatal énekes egy energikus ugrást követően olyan szerencsétlenül ért földet, hogy eltörte a lábát. A koncert kisebb szünet után folytatódott csak, Marics pedig kerekesszékben fejezte be az estét.

Marics Peti nem hallgat az orvosi szakvéleményre Fotó: Nagy Zoltan / hot! magazin

Az orvos türelemre intette

A Bors nem sokkal a baleset után megkereste Bense Tamás orvost, aki kategorikusan kijelentette, nagy baj lehet, ha Marics sietteti a gyógyulást és a színpadra történő visszatérést. A rehabilitáció ugyanis időigényes még akkor is, ha egy fiatal szervezetről van szó!

Hét napig, amíg a duzzanat le nem megy, addig muszáj fekvő gipszet viselni, ez eddig rendben is van. Utána következik a járógipszes időszak, ami nagyjából hat hét, ennél kevesebb már kockázatos. Ezekben a hetekben már ajánlott is valamennyire terhelni a sérült végtagot, de koncertezni, komolyabban megerőltetni a lábat nagyon nem ajánlott, az ember többet árt vele, mint használ - kezdte a Borsnak Bense, aki a gyógytorna fontosságára is felhívta a figyelmet.

Megfigyelhető és látványos, hogy egy heteken át gipszben lévő boka sokkal vékonyabb lesz a másiknál, ez azért van, mert elkezd sorvadni az izom. Ezért nagyon fontos a gyógytorna, ami szintén több héten át javallott. Túlterhelni ez idő alatt nem szabad a lábat, a gyógyulást siettetni pedig nagyon rossz ötlet. Összességében azt tudom mondani, hogy körülbelül egy hónap a teljes regenerálódás időszaka, és habár ez egyénenként változik, minimum két hónapig muszáj pihentetni a lábat - összegezte a tudnivalókat a doktor.

Marics túl vakmerő

A vagány énekes ehhez képest gipsz nélkül koncertezik, a székesfehérvári FEZEN fesztiválon péntek este ráadásul igencsak túlmozgásos volt a színpadon, amiről több felvétel is készült.

Marics azt hiszi, már járógipsz sem kell Fotó: Instagram

A rajongók egy emberként kezdtek el aggódni érte, annak ellenére, hogy értik: mindenképpen bizonyítani akar.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.