Békülés

A békülés után azonnal szintet lépett L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata

Natasha

Létrehozva: 2023.05.31.

Nem tartott túl sokáig a mosolyszünet L.L. Junior és Dárdai Blanka között. A két sztár már a hétvégét is együtt töltötte, majd a rapper kislányával is játszottak közösen.

Ember legyen a talpán, aki követni tudja L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolatát, hiszen sosem lehet tudni, hogy éppen mikor vannak együtt vagy mikor tartanak egy kis mosolyszünetet. A 23 éves énekesnő és a nála 18 évvel idősebb rapper tavaly került közelebbi viszonyba, s bár eleinte próbálták titkolni a románcukat, nem jártak sikerrel, ráadásul a romantikus idill sem tartott sokáig. Februárban sírva búcsúztak egymástól, ugyanis Junior három hónapra Dominikára költözött, Blanka pedig itthon maradt, mondván: ha igazán szeretik egymást, a kapcsolatuk kibírja ezt a távolságot. Nos, a távolságot nem bírták ki, azonban a szerelmüket ez is bizonyította: az énekesnő repülőre ült, és egyenesen a rapperhez utazott... Ám a boldogságnak gyorsan vége lett, a tűz vagy hamar kialudt vagy túl nagy lánggal égett...

20221213 Budapest
Avatar 2 bemutatója
Fotó: Máté Krisztián (MK) 
MW Bulvár
Képen: L.L. Junior és Dárdai Blanka
Vége a mosolyszünetnek L.L. Junior és Dárdai Blanka között (Fotó: Máté Krisztián)

Jelenleg nem vagyunk együtt Blankával, van egy kis mosolyszünet közöttünk. Meglátjuk, mi lesz a vége. Az is lehet, hogy végleg véget ért közöttünk minden, de az is lehet, hogy nem

 – jelentette ki a rapper még Hajdú Péter műsorában, aki aztán az adást követően megcáfolta a mosolyszünetet. Múlt pénteken Juniort és Blankát Budapest egyik legmenőbb reggelizőhelyén látták turbékolni a XIII. kerületben, majd ez egyik felkapott pesti szórakozóhely nyilvános eseményén is együtt mutatkoztak. Tehát kijelenthető, hogy sikerült ismét visszatalálniuk egymáshoz.

Dúl a szerelem Dárdai Blanka és L.L. Junior között (Fotó: Facebook / Kiosk)

Lilivel töltötték a napot

Bár a közösségi oldalukon még nem kommunikálnak közvetlenül arról, hogy újra fellángoltak köztük az érzelmek, a szemfülesebbek előtt nem titok, hogy minden szabad idejüket együtt töltik. Így volt ez a minap is, amikor Junior kislányával, Lilivel osztott meg több fotót. A felvételek tanúsága szerint egy szervezett, közös játékon vettek részt, ahol többek között dinókat is formáztak gyurmából. Ám nem csak ketten voltak, az eseményen részt vett Dárdai Blanka is...

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy időközben az énekesnő megismerkedett Junior és Körtvélyessy Kinga kislányával is, azaz valóban komolyra fordulhatott a kapcsolatuk a legutóbbi mosolyszünetet követően.

Dárdai Blanka megismerkedett L.L. Junior kislányával (Fotó: Instagram)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában