Elképesztő

Nem viccel! Kozsó delfineket telepítene a Balatonba

Buster

Létrehozva: 2023.05.19.

A népszerű előadó nem véletlenül beszél olyan sokat a balatoni delfinekről. Azon dolgozik, hogy ezek az állatok ne csak a képzeletében éljenek a magyar tengerben.

Nehéz szavakat találni azután, hogy egy nappal a megjelenés előtt megnéztük Hajdú Péter majd egy órás interjúját Kozsóval. Az élő legendát 2011-es, kettős agyvérzése és életmentő műtétsorozata óta nem láthattuk ilyen hosszan a kamera előtt ülni. A beszélgetés alatt mindvégig észrevehető volt a beszédközpontját érintő hol enyhébb, hol súlyosabb afáziás tünet (nyelvi zavar), ugyanakkor tény, hogy onnan, ahol 12 évvel ezelőtt ő járt, csak nagyon kevesen képesek visszatérni és mindent, de mindent újra tanulni. 

Kozso egyórás interjút adott Hajdú Péter műsorában (Fotó: YouTube /Frizbi TV)

Kozso beszéde és gondolatai időnként ugyan összekuszálódtak Hajdú Péter kérdései után, de az kiderült, hogy az előadó tele van tervekkel, melyek megvalósításában kedvese, Ági segíti őt, ahogyan akkor is, amikor a beszélgetés során kissé túllelkesült és emiatt sokat hibázott. Hajdú Péter a Frizbi felvételén szóba hozta azokat a bizonyos balatoni delfineket is, melyekről az előadó 2017-es, TV2-nek adott interjújában beszélt. Kozso nemcsak emlékezett az azóta mémmé lett mondataira, de el is magyarázta, hogy pontosan miért mondta, hogy a magyar tengerben élnek ilyen állatok.


A delfinekkel kapcsolatban semmi nem volt vicc, de most tényleg el is mondom, miről van szó. Amerikában a tengerparti házam előtt egy gyönyörű öböl található, és rengeteg delfin és persze cápa él arra. 

Ott ismerkedtem meg egy csodálatos, kilencven fős delfincsapattal.

Viccnek tűnik, pedig nem az. Reggelente, mielőtt elmennek kajálni, beúsznak az öbölbe és látom, ahogy ott játszanak, ismerkednek és családokat alapítanak. Ők megszokják az embert, megismerik és szinte úgy viselkednek, mint egy kutya, amikor kapnak mondjuk egy-egy halat – kezdte a felvételen az énekes, aki azt is elárulta, hogy hat évvel ezelőtt nem véletlenül hozta szóba ezeket a csodálatos emlősöket a Balaton közepén.

Kozso már dolgozik azon, hogy a Balatonban hemzsegjenek a delfinek... (Fotó: YouTube / Frizbi TV)

Egyszer, amikor hazajöttem, elmentem egy televíziós interjúra. Egy hajóval mentünk a Balatonban és én csak poénkodtam, hiszen az a tó a magyarok tengere és én ezért mondtam, hogy ott vannak benne a mi delfinjeink. És azt azért tudni kell, hogy vannak édesvízi delfinek is. Ha jól tudom, kilenc ilyen faj is él. A Balatonban ugyan még nem, de majd lesznek. Tíz éve volt már egy próbálkozás a telepítésükre, de nem figyeltek jól oda. Én most megcsinálom. Valahogy megoldom, hogy idekerüljenek. Nagyon keményen dolgozunk rajta – jelentett ki Kozso a Frizbi TV YouTube-csatornáján péntek este élesedő interjúban.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076310
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076310
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076310
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett