Kamu

Csúnya álhírek terjednek Cicciolináról, saját maga tisztázta a helyzetet

Doris

Létrehozva: 2023.05.05.

Staller Ilona, művésznevén Cicciolina teljesen kikelt magából.

A Rómában élő Cicciolina egészen elképedt, amikor a napokban szembesült azzal, milyen cikket írt róla az olasz bulvársajtó.

Cicciolina érthető módon nem vette jó néven, hogy hazugságot terjesztenek róla  Fotó: Knap Zoltán

Azt állították ugyanis, hogy a magyar származású pornódíva annyira eladósodott, hogy kénytelen egy árverésen megválni imádott, az örök városban található házától, amihez annyi emlék köti. Nos, annyi igaz a történetből, hogy Cicciolináról már évek óta suttogták, hogy nehéz anyagi helyzete miatt kénytelen eladni az olasz fővárosban található ingatlanait. A felnőttfilmes maga is beszélt arról, hogy Budapestre költözne, ám ebből végül nem lett semmi.

86 milliós ingatlannal került a hírekbe

De térjünk vissza Rómába! Itt áll ugyanis az az egy nappaliból, két hálószobából, két fürdőszobából és egy konyhából álló, tágas teraszú, 130 négyzetméteres ingatlan, ami az ilcorrieredellacitta.com írása alapján 86 millió forintnak megfelelő euróért lehet az új tulajdonosé, és mely lakástól az oldal szerint Cicciolina azért szabadul meg, mert a járvány miatt két évig nem jutott bevételhez, így a tartozásai miatt a házat elárverezik. Minderről maga a pornódíva nyilatkozott – legalábbis elvileg. Amikor ugyanis a Ripost megkereste Cicciolinát, hogy a részletekről érdeklődjenek, kiderült: a cikkből gyakorlatilag semmi sem igaz.

Nem igaz, amit ebben a cikkben állítanak!

 Ki is akadtam a portálra és az újságírónőre is, aki elferdítette a valóságot. Az egyik házamat eladtam, az való igaz, a másikban lakom jelenleg is. Ennyi – jelentette ki indulatosan Cicciolina.

Rejtélyes üzenet a Facebookon

Azonban nem csak az említett újságcikk miatt került a figyelem középpontjába Staller Ilona: Facebook-oldalán ugyanis rejtélyes üzenet jelent meg, mely sok rajongójából komoly aggodalmat váltott ki.

– Van egy hatalmas problémám, családi gond. Az életemért aggódom!

A sokak által segélykiáltásként értelmezett üzenetről nem kívánt beszélni Cicciolina. Mint mondta, reméli, hogy hamarosan megoldódik a helyzet.

Egyelőre erről nem szeretnék beszélni, hogy később mi lesz, azt meglátjuk. Mindenesetre remélem, hogy megoldódik a probléma – fogalmazott sejtelmesen.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek