Mindenki álompárként gondolt Klajkó Szandrára és Veréb Tamásra, épp ezért volt meglepő a házaspár tavaly előtti bejelentése: hét év együtt töltött idő után szakítottak. Közleményükben csak annyit osztottak meg a nyilvánossággal, hogy küzdöttek a kapcsolatukért, de nem sikerült megmenteni. Arról, hogy mi vezetett a döntésükig, soha nem árulták el. Most azonban a táncos-énekesnő Túl élem én című legújabb dala igen beszédes, a szöveget figyelve pedig az eddigi nagy kérdőjelre választ kapunk. A klip megjelenése kapcsán kerestük meg az énekesnőt, akit észrevételünkkel szembesítettünk: valóban megcsalás vezetett-e a szakításukhoz? Feltételezésünket egyértelműen nem erősítette meg, volt férje neve nem hangzik el a nyilatkozatában és a dalban sem, de burkoltan kivehető a szavaiból, észrevételünkkel nem nyúltunk mellé.
Bizony mindenkit elárultak az évek alatt, de túléltük, ahogyan a dal is mondja. A művészet csodás a feldolgozásra. Két hosszabb kapcsolatom volt és mindkettő így végződött.
– Azt tapasztalom, hogy nagyon sok a szétválás és a felelősségvállalás kevés. Én a hosszú kapcsolatok híve vagyok és a tartalomé. Biztosan nem véletlen, hogy a környezetemben is sok hasonló megélés van. Hiszen, ha valaki nem tesz le bizonyos mintákat, akkor azt viszi a következő kapcsolatába és folyamatosan ismétli az eseményeket. Az is, akit megcsalnak és az is, aki megcsalja a másikat. Mint valamiféle bevált recept, ami valójában senkinek sem jó – mondta Szandi, aki néhány hónappal ezelőtt lapunknak mesélte el, azóta újrakezdte az életét, a karrierjére koncentrál, és újraépítette önmagát. Úgy tűnik, ez sikerült.
Vannak nehezebb időszakok, a zene gyógyír és mindig előre visz, egy csoda. Gondoltunk egyet pont egy időben a világgal, ahol most kimondják ezeket a dolgokat az előadók és nem kendőzgetnek.
– Amíg nincs feldolgozva, nincs változás, viszi tovább mindenki a "rossz" mintát, ahogy említettem, de most valami változik és ehhez a hullámhoz érdemes annak csatlakozni, akinek tényleg dolga van vele, nem csak azért, mert ez a trend. Nagyon kellemetlen, hogy emberek próbálják belenyomni magukat szerepekbe, hogy "trendik" legyenek. De attól hitelesek nem lesznek – fűzte hozzá Szandi.
Nem a szingli mozgalom a lényeg ebben, hanem az újrakezdés, a talpra állás és az igazságok napvilágra hozatala, vállalva a kevésbé jót és az ebből való újjászületést Főnixként.
– Nem haraggal, hanem új, stabil alapokkal. Felszabadítva mindkét felet. Ez a feldolgozásunk üzenete. A hangom is megnyílt jobban, mert nem csak a jó dolgok nyitják az embert, hanem néha a rossz tapasztalatok is. Hiszen minden egy, a fekete és a fehér is. A mélységek hoznak olykor magasságokat. Nagyon jólesett ezt kitáncolni, kiénekelni, letenni és reméljük, más is így tesz majd általa – mondta az énekesnő, akinek komoly célja is van mondanivalójával.
Szeretném, hogy hitet és erőt adjon mindenkinek az újrakezdéshez, minden szinten.
– Na meg persze, hogy nagyokat bulizzon rá, engedje el magát. Hamarosan találkozunk a bulikban és a Szandra & the Ghost felrobbantja a házat! Táncolni ér! – fűzte hozzá mosolyogva Szandi.
A retro zene új virágzását éli – Klajkó Szandra és Spy The Ghost közös formációja a Szandra & The Ghost első közös dala és klipje most debütál. Az énekesnő elárulta, hogy jött létre az új projekt.
– 2023-ban érkezett a felkérés Mozsotól (Spy The Ghost) hogy mi lenne, ha együtt dolgoznánk és a retro műfaj bizonyos dalait új köntösbe varázsolnánk közösen. Ismertem a munkásságát és már jó pár éve a szakma oszlopos tagja töretlen sikerrel. Örültem a megkeresésnek, mostanában sokat forgattam sorozatban és reklámokban egyaránt, így jólesett a stúdióba vonulni egy időre. Nem áll tőlem távol ez a műfaj, hiszen apukám, Klajkó Lajos az Italo Disco műfaj képviselője, világszerte ismerik a munkásságát. Illetve már jelent meg olyan lemez, a Disco Service, amelyen ebben a műfajban énekelek – mondta az énekesnő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.