Háború

Ezt gondolja a TV2 sztárja Horányi Juli és Rúzsa Magdi botrányáról

Doris

2023. április 20. csütörtök 13:00

Sebestyén Katja nem hagyta szó nélkül a történteket.

Óriási port kavart hétfőn Horányi Juli háborgó hangvételű videója, amelyben azt sérelmezte, hogy az ő két hónappal ezelőtt megjelent klipje és Rúzsa Magdi friss videója között kísérteties a hasonlóság.  

Napok óta tart a háború a két énekesnő között (Fotó: Bors)

- Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy véletlen lenne az, hogy Magyarországon, ebben a pici zeneiparban két hónap különbséggel két tök ugyanolyan klip készüljön ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan snittekkel, a bőrkesztyűvel, az autóval, a lángokkal. Én nem a Magdit okolom, lehet, hogy ő nem is tudott erről, viszont biztos vagyok benne, hogy azok, akik "kitalálták" a klipjét, ismerték a Sebzettent - fogalmazott Juli az Instagramon, amivel szép kis lavinát indított el.

 

Magdi mérgesen reagált

Bár hangsúlyozta, hogy nem Magdit okolja, a hármasikreket nevelő énekesnő mégis meglehetősen indulatosan reagált. Ami érthető, hiszen mégis csak az ő klipjéről van szó.

- Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodért az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klipünkben három dolog azonos. A tiédben is van autó, meg visszapillantó (kb. 4 milliárd klipben van), no meg van benne láng (teljesen más megközelítésből) és sajnálatos módon valóban ugyanaz a ház

- írta az Instagramon, hozzátéve, hogy azt sem tudta, hogy Horányinak két hónapja kijött egy dala.

Rúzsa Magdi indulatosan reagált (Fotó: Instagram)

Horányit ennél is jobban elszomorította az, hogy Rúzsa Magdi magára vette, amiket mondott, hiszen ő kezdetektől fogva a gyártó céget tette felelőssé. A botrány mindenesetre jót tett neki, már a számokat illetően, a videóklipre ugyanis rengetegen lettek kíváncsiak, már 330 ezres megtekintésnél jár.

 

Sebestyén Katja sejtelmesen fogalmazott

Sebestyén Katja
Sebestyén Katja szerint egyik énekesnő sem hibás a történetben (Fotó: TV2)

 

A napok óta tartó botrányt a művészvilág képviselői sem hagyták szó nélkül. Sebestyén Katja, akit a Sztárban sztár leszek! első szériájában ismert és szeretett meg az ország, meglehetősen rejtélyesen fogalmazott a Borsnak, miután a Facebookon közzétett egy közvéleménykutatást a témával kapcsolatban.

"Szerintetek is Horányi Juli klipjét koppintották a Rúzsa Magdi klip készítői?"

Tette fel a nagy kérdést az énekesnő a Facebookon. Bár a kommentelők véleménye igencsak eltérő, Katja szerint meglepő lenne, ha pusztán véletlen hasonlóságról lenne szó.

- Eszem ágában sincs egyik énekesnőt sem megbántani, nem is nekem kell állást foglalnom az ügyben. Az is lehet persze, hogy mindezt véletlen, no de ennyi hasonlóság mégis hogy lehet véletlen? - morfondírozott Katja a Bors megkeresésére, hozzátéve, hogy ő Magdi reakcióját is maximálisan megérti, és biztos benne, hogy nem az énekesnők hibáztak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470839_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtalálják végre a Szent Grált?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19892_resized.jpg?avcount=1695458440
origo.hu

Putyin volt tanácsadója elmond mindent az orosz elnökről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470847_auto_resized.png
metropol.hu

„Gyönyörű Budapest!” – Imádja a magyar fővárost a hazánkban tartózkodó Dallas sztárja – Fotók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470225_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nincs vége Kenderesi doppingügyének, így folytatódik az olimpiai bronzérmes úszó kálváriája – Mandiner exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470402_auto_resized.jpg
life.hu

A világhírű énekes édesanyjának azt javasolták, mondjon le a gyerekéről – 9 dolog, amit te sem tudtál Andrea Bocelliről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470284_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt az olajat ne vásárolják! – májrákot okozhat, visszahívta a Nébih

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470478_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megelevenedik a Hangdómban Csontváry Magányos Cédrusa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695458440
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695458440
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/kPwV8STKAu0qDz7eY-V8mMqJg13ItssnQ_m1wD8Ewlk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmODhkNjk5MmM3NjQ1ZjRhZGU0ZGViOWViMGQ0NThi.jpg
Hova tűnt?

Drámai kamaszkor után gyönyörű nővé cseperedett a Megasztár gyereksztárja

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UqfqYafRpmErI-HESOdJPuO5D5nrAimLJwV9FmiTgsc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjN2ZjMDNjZWIwNzQyOWJiNzZkYjQ4MTg2MmM3ZTQx.jpg
Emlék

Oszter Sándor özvegye percre pontosan tudja, mikor szeretett bele a férjébe