
Az egész ország izgatottan várja az Ázsia Expressz következő évadát, amelyet idén Mexikóban forgatnak. Az egészen bizonyos, hogy izgalmakkal teli műsorban lesz részük, hiszen már a szereplőválogatás sem engedi meg, hogy sokat unatkozzunk a tévé előtt. Már a forgatások előtt izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba csöppentek a szereplők: Alekosz például már a repülőn balhézni kezdett, Ördög Nóráék pedig több órás dugóba ragadtak.
A műsorvezető folyamatosan tájékoztatja rajongóit arról, hogy milyen a helyzet kint, Mexikóban: minden nap feltölt egy rövid videót, amelyben összefoglalja az előző napját, valamint fotókkal és egyéb felvételekkel kedveskedik követőinek. Többek között ennek keretei között bemutatta már a szállodákat, ahol a stáb lakott, megmutatta, hogy mit szokott enni és mivel foglalja el magát, amikor van egy kis szabadideje. Már az utazása előtt beszámolt arról, hogy nehezen viseli a gyermekei hiányát, éppen ezért férje, Nánási Pál nemrégiben fogta a gyerekeket, és kiutazott Ördög Nórához Mexikóba.
A műsorvezető nem is lehetne ennél boldogabb: most együtt a család, és mindannyian közös élményekre tesznek szert a latin-amerikai országban. Ugyanakkor a munka nem áll meg, Ördög Nóra dolgozik. A forgatásoknak haladniuk kell, így egy egész napos rohanást tudhat maga mögött a stáb. Most éppen egy gyönyörű parkban forgatnak, amely mókusokkal van tele. A műsorvezető elpanaszolta, hogy a Hajsza forgatása során sokat kell várakozniuk, és akár órákig kell várniuk, hogy legyen valamilyen esemény. Ördög Nóra fülét egy óriási fülbevaló díszíti, amely bizony megterheli a fülét. Éppen ezért a forgatási szünetek idejére kiveszik az ékszert a füléből, ám fontos hogy amikor újra forog a kamera, akkor a fülbevaló visszakerüljön Nóri fülébe.
Ciki ugyanis, ha egy adott helyszín egyik snittjében ott a fülbevaló Nóri fülében, a következőben nincs, aztán újra ott van...
Ördög Nóra elárulta, már négy embert megkért, hogy figyeljen rá, hogy a felvételeknél fülbevaló legyen a fülében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.