Drog

Nagy meglepetés: Mégis folytatódik Árpa Attila drogpere

Zs.

Létrehozva: 2023.02.12.

Módosítva: 2023.02.12.

Ugyan a hét elején, négy év után ítéletet hozott a bíróság, még sincs vége az ügynek. A Bors megtudta: az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Hétfőn kora délután ítéletet hozott a bíróság abban a drogügyben, melynek másodrendű vádlottja Árpa Attila volt. Az ügy 2019-ig nyúlik vissza, ekkor jöttek az első hírek arról, hogy a rendőrség több budapesti ingatlanban is házkutatást tartott, jelentős mennyiségű drogot foglalt le, majd jött a váratlan csavar is, a híres színész-rendező a bűnügy egyik fő gyanúsítottja. 

Árpa Attila végig tagadta a bűnösségét Fotó: Markovics Gábor

Árpa Attila először azt gondolta, hogy viccelnek vele, többször is humoros hangvételű nyilatkozatot adott az ügyben, de ahogy teltek az évek, egyre kevesebb kedve volt viccelni. Egy idő után érezte, hogy itt egyáltalán nem babra megy a játék, bár mindvégig az ártatlanságát hirdette, komoly bajba kerülhetett volna, ha megállnak ellene a vádak. Akkor ugyanis hosszú évekre börtönbe kerülhetett volna. 

– Értetlenül állok a dolog előtt, hogy meggyanúsítottak. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel, azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. (...) Bárki is szeretne annak beállítani, nem én vagyok a magyar Pablo Escobar – mondta korábban a Bors megkeresésére Árpa Attila. 

Öt barát került pácba 

Az ügy gyanúsítottjai jól ismerik egymást, baráti viszonyban vannak. Árpán kívül van még egy férfi, aki a filmiparban dolgozik, a többiek civil életet élnek. A rendszeres összejöveteleiken egyébként nem volt nagy buli, nem folyt a pezsgő és nem lógtak a csilláron is táncoslányok, videójátékot játszottak, pingpongoztak, beszélgettek. Mind az ötük ellen eljárás indult. A Fővárosi Főügyészség végül az 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványozott, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. A bíróság azonban ennél sokkal enyhébb ítéletet hozott. Egy férfi ügyét elkülönítették a többiekétől, az elsőrendű vádlott letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon, a többiek pedig - köztük Árpa is - pénzbüntetést kapott birtoklásért, a drogterjesztés vádját a taláros testület nem látta bizonyítottnak. 

Nem nyugszanak a kedélyek 

Ezzel akár véget is érhetett volna az ügy, mégsem így történt. A hétfői ítélethozatalra reagálva elmondta az ügyész: három nap gondolkodási időt kér, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e, és ugyanígy nyilatkozott Árpa Attila ügyvédje is. A gondolkodási idő február kilencedikén járt le, és igencsak meglepő eredményt hozott. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. Hogy ez mit jelent? Az elsőfokú ítélet nem jogerős, folytatódik a per. 

Árpa Attila
Árpa Attila az ügyvédjével, egy korábbi tárgyaláson Fotó: Markovics Gábor

Árpa visszatámad 

A Bors telefonon kereste meg Árpa Attilát, akitől arról érdeklődtünk, hogy milyen lépéseket tervez ezek után? 

– Őszinte leszek, megdöbbentem azon, hogy fellebbezett az ügyészség – mondta a Bors megkeresésére Árpa Attila. 

Persze, a hátam közepére nem kívánom már ezt az egészet, és komolyan úgy voltam vele, hogy kifizetem inkább a másfél millió forintot, csak legyen már vége, de ha ők nem engedik el a koncot, akkor bizony én sem hagyom magam! Eleve azt kérdezem: hogy lehet kábítószer birtoklásért elítélni, ha nem is volt nálam fizikailag semmi? A fogyasztást sosem tagadtam. Meg fogom várni, mi sül ki ebből az egészből, de azt már most megígérhetem, hogy nem hagyom magam. Elég volt. Feljelentést fogok tenni hivatali visszaélés és elfogultság miatt. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...