Átalakítás

Igazi csapatmunka volt: Átalakították Cookyék a gyerekszobát

Cs.I.G.a

2023. február 13. hétfő 10:30

Együttes erővel dolgoztak azon, hogy a gyerekeknek megfelelő kuckójuk legyen, amihez még egy csúszda is járt.

Cooky és szerelme, Szécsi Debóra még 2017-ben vállalták fel szerelmüket, bár még az esküvő várat magára, így is boldog családként élnek két gyermekükkel, Kevinnel és Nátánnal. Most, hogy a fiúk nagyobbak, a rádiós hatalmas átalakításba kezdett, aminek a kezdetét és az eredményét videóban mutattak meg.

@szecsidebora Elkészült a gyerekszoba…🤍 @Tetovált Asztalos ezer hála ezért a csodás munkáért!🙏🏾 #childrenroom #room #bedroomdesign #happy #love #fyp #foryou #nekedbelegyen ♬ Relaxing Japanese-style piano song inviting nostalgia - Akiko Akiyama

A szoba átalakítására persze szakembert hívtak, de a család is kivette a részét a munkákból. Cooky és a gyerekek minden bútort, játékot kipakoltak, takarítottak, hogy a munkások dolgozni tudjanak.

 A rádiós és családja igazi csapatként ugrott bele a közös feladat teljesítésébe.

 Az eredmény káprázatos lett, így egy külön kuckójuk, bunkerük lett a fiúknak. Egy második videóban már az is látszik, hogy egy hatalmas csúszda is van a házikókhoz. Így igazi gyerekparadicsom lett a gyerekszobából. 

Cooky és szerelme legutóbb a Dancing with the Stars 2. évadában még együtt is szerepeltek. Profi táncosként nem volt kihívás együtt táncolnia szerelmével. Debóra ekkor mesélt egyik rajongójának válaszolva arról, hogy éri-e negatív visszajelzés párja életkora miatt.

Természetesen igen! Sőt, a mai napig vannak olyan emberek, akik még mindig bántanak! Talán ezért sem nyílok meg itt annyira, mert nem szeretnék nagyobb támadható felületet adni ezeknek a kedves, általában arctalan, névtelen embereknek! Mivel ez egy olyan dolog, amin nem tudunk változtatni, mindig egy támadható felület lesz! Viszont én már ezen csak nevetni tudok, főleg akkor, amikor az egykorú celebek szétmennek, majd eltelik pár nap, már mással vannak, az természetesen nem baj! 

Ameddig valaki rólunk rosszat beszél és ezzel van elfoglalva, én addig is nevelem a gyermekeimet egészségben, boldogságban. A többi nem számít 

– fejtette ki véleményét a fiatal anyuka.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057530_auto_resized.jpg
origo.hu

Az utcán fenyegetőzött a Fekete Vonat sztárja, előkerült kétmillió forint is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15745_resized.jpg?avcount=1685754908
origo.hu

Megrázó: ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056222_auto_resized.jpg
life.hu

SMS-t küldött a hegymászó a feleségének: agyi ödémája van, nem jön le a hegyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056044_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fergeteges zivatar söpört végig az utcákon, kíméletlen jégeső csapott le a fővárosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056469_auto_resized.jpg
metropol.hu

Nyilvánosan üzent G.w.M Kulcsár Edinának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056432_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyarországra költözik a Pepsi – Balogh Levente megerősítette a Világgazdaságnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15742_resized.jpg?avcount=1685754908
origo.hu

Szörnyű részletek derültek ki Dolly állatkínzós botrányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fagyihoroszkóp: milyen ízű jeges nyalánkság illik leginkább a csillagjegyedhez?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057201_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogva jelentette be lánya: elhunyt a legendás zeneszerző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057093_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Felfoghatatlan: váratlanul összeesett és meghalt egy 3 gyermekes édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/7upaDPk1CZpYNPirUztCbM6fpqWv3ltj9u2QFGxbmjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzNjZjZDViZDU2NjQ3NGY4OTI2YjA5ZWMxNjZjNzQw.jpg
HÁLA

Édesapját gyászolja UFO Zsolti: Maximális elismeréssel vagyok a magyar egészségügy felé

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/7upaDPk1CZpYNPirUztCbM6fpqWv3ltj9u2QFGxbmjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzNjZjZDViZDU2NjQ3NGY4OTI2YjA5ZWMxNjZjNzQw.jpg
HÁLA

Gyászol a magyar énekes: fájdalmas volt a búcsú, mégis hálát érez