Egészség

Most vallotta be Köllő Babett: 15 évvel ezelőtt HPV-s volt

mkb

2023. január 26. csütörtök 12:15

Fontos egészségügyi problémára hívta fel a figyelmet Köllő Babett.

Mindenkit érintő ügy mellé állt Köllő Babett: a HPV, azaz a Humán Papilloma Vírus elleni védőoltás fontosságáról beszélt a Borsnak.

Köllő Babett, TV2
Köllő Babett fontos ügy mellé állt  Fotó: TV2

Fontosnak tartom felhívni az emberek figyelmét erre a témára, ugyanis nagyon sok a tévképzet. 

Először is fontos tudni, hogy már nem csak a fiatal lányokat, de fiúkat is be lehet oltatni! A vírus ugyanis nem csak méhnyakrákot okozhat, hanem például végbélrákot, de még gégerákot is. Bizony, sokan azt hiszik, hogy az a dohányzás miatt alakul ki csak. De nem, az esetek 60 százalékában a HPV okozza!

Babett kihangsúlyozta, hogy bár 14 éves korban ingyenesen elérhető az oltás, felnőttként is lehetséges – még inkább: szükséges – beoltatniuk magukat az embereknek.

35–40 éves kor között iszonyú magas a megbetegedések száma. Felnőttként sem késő elkezdeni beadatni az első adagot. Aki pedig megkapta tinédzserként, annak ismétlő dózis kell, ugyanis a vakcina 15 évig biztosít védettséget! Akár a háziorvos is beadhatja, engem szülész-nőgyógyász oltott be, májusban kapom a következő oltást.

Babett bevallotta: őt is megtámadta a vírus, mely akár végzetes kimenetelű is lehet.

A betegség engem is érintett, 15 évvel ezelőtt HPV-fertőzött voltam. Akkor immunerősítőt kellett szednem, és azután kaphattam meg az oltást. Ma már lehetőség van aktív betegség mellett is beadatni.

A vírus nagyon alattomos, sunyi, akár évek múlva is gondot okozhat. Olyan megbetegedés, ami teljesen felesleges és megelőzhető – szögezte le a színész-műsorvezető.

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/768tAnQs-H_ZF40ChS2BmrYZfOqtPCfrnrQeWGlUsrQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1YWMyZjI4OGYyYjQ1MTVhMWY4NmNhN2EwM2Y2NjJj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Súlyos vírusos fertőzés támadta meg Balin Köllő Babettet, ájultan esett össze a szállodai fürdőszobában

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470802_auto_resized.png
origo.hu

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469700_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ezt még szokni kell" - szenzációs estét okozott a Fradi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471022_auto_resized.jpg
life.hu

A fogaid állapota elárulja, hogy mennyire vagy hajlamos a demenciára: a kutatók elmondták, mire kell figyelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471282_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Dömötör Csaba: Újabb mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471031_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471252_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így zajlottak a mindennapok Árpád-kori falvainkban – régész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19904_resized.jpg?avcount=1695481226
origo.hu

Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470676_auto_resized.jpg
travelo.hu

Eltévedt kisoroszlánt találtak Szabadka mellett az országúton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695481226
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695481226
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/p2PA2XbpeC0PEoQR8RFk-5ds-mgnCs9BSOAUxRlwlc0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTRmYTNkOGRiYTRkODE4NzA5NzRmMTY5MTNiOTZj.jpg
Életmű

Korda György: "Még nem érezzük befejezettnek az életművünket!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UtHrpB0yKxz5NxPHpTDVIk1bogGbvILc9jWwEHWThf8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Nzc5OTQ2Y2EwMDRhZjViYTU5OWFkNWY1NGUzZDc0.jpg
Újratervezés

Óriási örömhírt jelentett be Weisz Fanni, csak úgy repes a boldogságtól!