MAGÁNY

Zalatnay Cini: Azt a férfit keresem, aki a végórámon is fogja majd a kezem

Bors

Létrehozva: 2022.11.18.

Módosítva: 2022.11.18.

A legendás énekesnő néhány éve még arról beszélt, hogy készen áll egy új, mindent elsöprő, utolsó szerelemre, de az újonnan jött siker ráébresztette, hogy jó ideje már nem a nagy tűz hiányzik az életéből, „csak” egy barátra, társra lenne szüksége, akivel megértik és támogatják egymást túl a hetedik X-en.

Zalatnay Sarolta éppen másodvirágzását éli, ami a karrierjét illeti, rengeteg fellépése van és az egyik legismertebb slágeréből készült feldolgozás lassan másfél milliós letöltésnél jár. Ugyanakkor a magánéletében nem ennyire szerencsés, hiszen ha a színpad fényei kialszanak, egyedül tér nyugovóra házi kedvenceivel.

Fotó: Klinghammer Noah

Egy barát, egy szövetséges...

– Hogy őszinte legyek, mindenre számítottam, miután két hónappal ezelőtt megjelent a DR BRS-sel közösen újragondolt Várlak még című dalom, de arra nem, hogy férfiak tömege kezd el nekem újra udvarolni. Bevallom, hízelgő a sok megkeresés, de közben azt vettem észre, hogy már nem azt érzem a soraikat olvasva, mint korábban. Nyilván jólesik és hízelgő ez a fajta figyelem, de olyan régóta kerestem már a szerelmet, hogy közben elszaladt az idő, és szép lassan ez a fajta vágy átalakult, lecsitult bennem. 

Ma már csak mosolygok, ha szerelmes üzenetet kapok…

– kezdte a Borsnak Zalatnay.

– A helyzet az, hogy sokkal többre értékelnék egy olyan férfit magam mellett, aki egy barátra, egy szövetségesre, egy társra vágyik és ezeket látja meg bennem. Érzelmekből köszönöm szépen kijutott nekem elég, de ahogy a példa mutatja, az örök szerelem elkerült és talán nem véletlenül alakult így az életem. Tulajdonképpen hetvennégy évesen egy kapcsolatba nem is kellenek a nagy lángolások és a mindent elsöprő érzelmek. Ezeknél mind fontosabb a nyugalom, a megértés, a támasz és a feltétlen elfogadás – magyarázta az énekesnő, aki remekül van és bár nem érzi túlzottan az időskorral járó nehézségeket, mégis egyre gyakrabban gondol arra, hogy szüksége lenne a férfienergiára esténként, amikor hazaérve leül a tévé elé, vagy csak egy könyvért nyúl az éjjeliszekrényén, hogy álomba olvassa magát.

Fotó: Klinghammer Noah

Jólesne néha főzni valakinek”

– Félreértés ne essék, fizikálisan remekül érzem magam és nem készülök a nyugdíjas éveimre sem, de a fene egye meg, rossz esténként egyedül! A lányom persze támaszt nyújt nekem minden értelemben, de azért az mégsem ugyanaz. Egyszerűen csak jólesne néha főzni valakinek úgy, hogy fintorgás nélkül meg is eszi, vagy csak egymásra figyelve átbeszélni a nap eseményeit olyan „öregesen”. Aztán hallgatni, ahogy alszik mellettem ő, aki ért engem, akit én is értek és aki számára nem teher, ha elnyöszörgöm, hogy fáj a hátam, a derekam, vagy a térdem és akinek én hozhatom a vizes borogatást, ha ugyanezek bántják.

 Kimondom, ahogy van: azt a férfit, barátot keresem, aki fogja majd a kezem a végóráimon, vagy aki azt szeretné, ha én állnék ott mellette a búcsú perceiben. 

Tudom, hogy ez drámaian hangzik, de ha a korombeli, egyedülálló emberek magukba néznek, biztos vagyok benne, hogy tudják miről beszélek… – mondta az énekesnő, aki azt sem titkolja, hogy az emlékezetében ott motoszkál néhány olyan jó barát, akire ráillik mindaz, amit elmondott.

Sosem voltunk jó időben, jó helyen”

– Az csak természetes, hogy miközben végig gondoltam, mire is vágyom igazán, eszembe jutott pár potenciális jelölt a múltamból. Akad köztük olyan, aki sok-sok éven át udvarolt nekem és volt is köztünk szikra, csak éppen sosem a jó időben és helyen kereszteztük egymás útját és olyan is, akivel több évtizedes barátságot ápolok. Ők civil emberek, akik mára hasonló cipőben járnak, mint én. Vagyis addig addig kergették az álmaikat, amíg azon kapták magukat, hogy egyedül maradtak és már nem a nagy szerelemre várnak. Persze tudom én, hogy ember tervez, Isten végez, így nem kizárt, hogy éppen egy meghitt szövetségből alakul majd szerelem, de ez már nem cél, csak remény…– tette hozzá Zalatnay Cini, aki világ életében nagy családra vágyott és egy ilyen szövetség talán ezt is megadja majd neki.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek